Fociügyész Lengyelországban

Egy "futballügyész" felel a jövőben a rendért a lengyel labdarúgásban. A helyi szövetség (PZPN) úgy döntött, hogy egy jogban jártas szakembert bíz meg a sportágban jelenlévő korrupció, idegengyűlölet és huliganizmus eredményes leküzdésével.

A PZPN közgyűlésén a küldöttek elutasították azt a javaslatot, hogy a korábbi visszaélések elkövetői kapjanak amnesztiát. Ez azt jelenti többek között, hogy a 2005-ben kirobbant korrupciós botrányban érintett klubokat a következő szezon után is kizárással büntethetik, ha addigra sikerül bebizonyítani bűnösségüket.

A három éve tartó nyomozás során eddig 117 személyt - klubvezetőket, edzőket, játékosokat, játékvezetőket - vettek őrizetbe és 29 csapat (köztük több élvonalbeli) ellen folyik vizsgálat a végeredmények manipulálásának vádjával.

Michal Listkiewicz, a PZPN elnöke áprilisban bejelentette lemondását, mivel nem tudta teljesíteni, amit vállalt: nem tett rendet a lengyel futballban.
Forrás: MTI