Az apostoli nuncius misézett

Ünnepi szentmisét mutatott be Mátraverebély-Szentkúton, a Nógrád megyei nemzeti kegyhelyen vasárnap Juliusz Janusz apostoli nuncius. A vasárnapi szentmisén és azt követő körmeneten zarándokok ezrei vettek részt.

A pápai nuncius számos pap segítsége mellett személyesen is áldoztatta a híveket.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány kezdeményezése alapján 2006-ban nyilvánította nemzeti kegyhellyé a mátraverebély-szentkúti bazilikát, tekintettel arra, hogy a völgy - mint Szent László megmenekülésének csodálatos helyszíne - immár a XIII. század óta zarándokhely.

Ugyancsak erősítette a döntést, hogy XI. Bonifác pápa már 1400-ban különleges búcsút engedélyezett a helyszínen Mária mennybemenetelének ünnepén, illetve számos ima meghallgatásra talált a kegyhelyen, amely mára jól kiépített, sűrűn látogatott zarándokhellyé vált.

Mátraverebély-Szentkút Magyarország második kiemelt búcsújáró helye. Korábban, 2005 decemberében a püspöki konferencia a máriapócsi bazilikát nyilvánította nemzeti kegyhellyé.

A hagyomány szerint Mátraverebély határában, a Cserhát sűrűjében Szent László király 1092-ben kun üldözőitől egy szakadékot átugratva csodás módon megmenekült. A király lova patájának nyomából fakadt a mai Szent Kút. Az 1100-as években jelent meg először itt a Szűzanya, és a Szent László által fakasztott Szent Kút vizével meggyógyított egy néma pásztorfiút. Ezt követően 1701-ben, Nagyboldogasszony vigíliáján több ezer ember tanúsága szerint másodszor is megjelent az Istenanya.

A Szent Kútnál 1705-ben épült fel az első kőkápolna, majd 1758 és 1765 között építette fel Almásy János fogadalomból a mai barokk kegytemplomot.

Mindennek nyomán Mátraverebély-Szentkút Magyarország mára legősibb és leglátogatottabb kegyhelye. A legtöbben nem a csodavárás miatt járnak oda, hanem lelki megerősítést és vigaszt várnak - írta korábban a Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtóirodája.

A ferencesek a XIII. századtól lelkipásztorkodtak Szentkúton, a kegytemplom ma is az ő kezelésükben van.
Forrás: MTI