Zamárdi polgármesterét megfenyegették

Feljelentést tett a rendőrségen Zamárdi polgármestere, mert péntek reggel életveszélyes fenyegetést tartalmazó névtelen levelet kapott a legnagyobb költségvetésű balatoni rendezvény, a júliusra tervezett Balaton Sound megrendezése miatt.

Csákovics Gyula az MTI-nek elmondta, hogy a helyesírási hibákkal teli, kézzel írt levél a családtagjaira nézve is tartalmaz fenyegetést, s a feladó az írás mellé csatolt egy cikk-kivágást, amely az esztergomi polgármester felgyújtott házáról szól. A levélíró azt szeretné ezzel elérni, hogy ne tartsák meg a több mint 300 millió forintos költségvetésű rendezvényt, amelyre már egy évvel ezelőtt leszerződtették a külföldi fellépőket.

A polgármester beszámolója szerint tavaly az első ízben megrendezett, főként fiataloknak szóló koncert- és programsorozat igen sikeres volt, a négynapos Balaton Sound 30-40 ezer embert vonzott Zamárdiba.

Akadt olyan nyaraló és helyi lakos, aki panaszkodott a zaj miatt, de a többség megértően fogadta a minden környékbeli szálláshelyet megtöltő rendezvényt. Zamárdi számára az érintett óriási, part menti terület másként nem hasznosítható - hangsúlyozta Csákovics Gyula, hozzátéve, hogy a több okból nehéz helyzetben lévő település nem nélkülözheti a rendezvényből várhatóan az idén is befolyó 30 millió forintot.

A Balaton Sound miatt tavaly is kapott a polgármester névtelen levelet, amelyben robbantással
fenyegetőztek. Csákovics Gyula akkor is a rendőrséghez fordult.
Forrás: MTI