Tovább látható a Hézső-tárlat

Két héttel tovább látható a 70 éves, Munkácsy-díjas Hézső Ferenc festőművész életműtárlata a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában- tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az intézmény sajtóreferense.

Medgyesi Konstantin elmondta: a korábbi tervek szerint most vasárnap zárna a tárlat, de a nagy érdeklődés miatt május 25-ig tekinthető meg a kiállítás. A népszerű tárlat a vásárhelyi festőművész életpályájának 50 esztendejét fogja át. A bemutatón több mint 100 Hézső-alkotást tekinthetnek meg a művészetkedvelők - tette hozzá a szóvivő.

Hézső Ferenc művein az átalakuló tanyavilágot, a változásban lévő életformát újszerűen jeleníti meg. A mostani életmű-kiállításon Hézső Ferenc minden alkotói időszakát bemutatják: a kezdetektől a közelmúltig követheti nyomon a látogató az Alföldi Galéria kiállítótermeiben a mester különböző korszakait.

A festőművészt nemzedékek sora ismeri Hódmezővásárhelyen. Sok száz diák emlékszik rá mint rajztanárra, de számos vásárhelyi csodálja ismeretlenül is a Munkácsy-díjas művész munkásságát, ezért is vált a tavaszi idény népszerű tárlatává az Alföldi Galéria Hézső-kiállítása.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1957-1962 között Domanovszky Endre és Pap Gyula növendékeként tanult Hézső Ferenc megpróbált túllépni a hagyományos vásárhelyi festészet ábrázolási és tematikai kliséin. Az 1975-ben Munkácsy-díjjal elismert művész arra törekedett, hogy mind szellemiségében, mind szín- és formavilágában megújítsa a vásárhelyi piktúrát - fogalmazott a szakember.

Hézső Ferenc korábban, a kiállítás megnyitóján a távirati irodának elmondta: a tárlat összeállításánál arra törekedett, hogy bemutassa látásmódjának változását, valamint képet adjon a látogatóknak festői korszakairól.

A művész szerint az alkotások befogadása szempontjából nagyon fontos a festmények keletkezésének időpontja, hiszen ez eligazodásul szolgálhat a néző számára, milyen szándékok, törekvések jelennek meg egy képben. Ahogy Hézső Ferenc fogalmazott, nemcsak festője, hanem krónikása is szeretett volna lenni az elmúlt fél évszázad Magyarországának morális, filozófiai kérdéseket is ábrázoló műveivel.
Forrás: MTI