Szabadka – Kosztolányi városa és a burek

Harmadik napon újfent északnak vesszzsük az irányt, ezúttal vonattal. A szerb másodosztály nem egy TGV, de a román CFR-eken azért túltesz. Egyedül a sebességre lehet csak panaszunk, az alig száz kilométeres utat két és fél óra alatt döcögi végig a szerelvény (bár a jegy feleannyi, mint buszra). Szabadka a célállomásunk, ez a magyar határ mellett fekvő százezres nagyváros, ami a Vajdaságra jellemzően etnikailag igencsak heterogén. A magyarok alkotnak relatív többséget, de majdnem ennyi szerb is él itt, no meg horvátok, bunyevácok, sőt, magukat jugoszlávnak(!) vallók is.



Szabadka (Subotica) gyönyörűen rendben tartott város, impozáns központtal. A palotának is beillő városháza és a jelenleg felújítás alatt álló hatalmas zsinagóga is szecessziós stílusban épült. A főtéren modern szökőkutak pompáznak, stílusosan Zsolnay-kerámiával fedve. A közelben áll a Reichl-palota, és az elképesztően nagy függőleges irányú repedéssel „ékesített”, barokk stílusban épült katolikus székesegyház. Itt áll Csáth Géza szülőháza is, és a szintén itt született Kosztolányi Dezső emlékét is őrzik. Ebédidő lévén elfogyasztunk néhány burekot, ez egy Délvidéken igencsak népszerű, tésztából rétestésztából készült, meglehetősen laktató finomság.

Palicsfürdő – Majális, meg EU-konform vidámpark

Délután a közeli Palicsfürdőre látogatunk, ez a kisváros tulajdonképpen Szabadka üdülőtelepe múlt századelői villákkal, árnyas és szépen gondozott platánsorokkal, sétányokkal. Az óriási palicsi tó nem alkalmas ugyan a fürdésre, ám a körülötte lévő számos kis vendéglő, szórakozóhely és Szerbia második legnagyobb állatkertje kedvelt pihenőhellyé varázsolja. Palicsfürdő épp a majális lázában ég, kirakodóvásárok, lacipecsenyések, és mindenféle kacatot árusítók tömege lepte el a korzót. Mi inkább a helyi vidámparkot preferáljuk, ahol utazunk is egy kört az űrhajóskiképzőre emlékeztető, egészen biztosan nem EU-konform ringlispílen.



Felemás közbiztonság

Ezt követően visszatérünk Szabadkára a félóránként közlekedő helyi járattal, ami abszolút bliccelés-biztos: csak a leghátsó ajtón lehet felszállni, és rögtön a lépcsőnél egy kalauztól kell jegyet venni. Helyi barátainkkal járva a pazarul kivilágított utcákat megtudjuk, hogy a Koszovó függetlenedése miatti zavargások nem okoztak különösebb változást a városképben, csak a McDonalds és néhány emléktábla látta kárát a szerb felbuzdulásnak. A közbiztonsággal egyébként nincs különösebb gond, ahogy helyi barátaink elmesélik, az anyaországi médiában jócskán túlcifrázva jelennek meg az etnikai jellegű atrocitások. Tény az, hogy vannak magyarellenes incidensek, ám aki nem keresi a bajt, az biztonságban érezheti magát. Megvannak a kifejezetten magyar és szerb szórakozóhelyek, de közös pontok is akadnak a városban. Mi egy ilyenben töltöttük az estét, elfogadható árú koktélok és fagylaltkülönlegességek társaságában.

Hazaút és summázat

Utolsó vajdasági napunkon kilátogattunk a híres-hírhedt szabadkai piacra, ami egy több csarnokos, óriási zsibvásár: a budapesti kínai vagy az ecseri piac szánalmas másolat ehhez képest. Számítógép-alkatrészektől kezdve a legkülönfélébb ruhákon át a háztartási eszközökig mindent lehet itt kapni a hazai ár töredékéért. Kérdés csupán, hamisított vagy lopott termékkel van-e dolgunk… Tény az, hogy fél Szeged idejár bevásárolni, és nem egy szegedi áruház innen tölti fel árukészletét. Mi csak egy szerényebb bevásárlást eszközültünk, hiszen szorított az idő: el kellett érni a Körös Volán járatát.

A hazaút nem volt mentes a zökkenőktől: a határátkelőn vagy egy órát várakoztunk, és a vámosok szétszedték a fél buszt, ám szerencsénkre semmit sem találtak. Később a Szeged-Budapest vonat sem garantált nyugalmasabb hazautat: eszméletlen embertömeg igyekezett a fővárosba.

A kellemetlenségek ellenére mindenképpen pozitív élmény volt ez a négy nap, amelynek legfontosabb tanulsága, hogy nem kell drágán messzire utazni ahhoz, hogy egyedülálló élményekben legyen részünk. Irány tehát a Délvidék!