Érettségi - Esőnap sztrájk miatt?

Elképzelhető, hogy pótvizsganapot jelölnek ki a május 27-i írásbeli érettségikre a BKV-sztrájk miatt - mondta el Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese csütörtökön az MTI kérdésére.

Az eredeti menetrend szerint ekkor tartják az írásbeli érettségik utolsó napját. Délelőtt informatikából, délután a művészeti tárgyakból és ének-zenéből érettségiznek a diákok.

Pósfai Péter tájékoztatása szerint délelőtt informatikából a fővárosban több mint hatezren vizsgáznak, vidéken több mint 22 ezer diák érettségizik középszinten. A művészeti tárgyakból és ének-zenéből délután közép- és emelt szintű vizsgákat tartanak. A fővárosban 644-en, vidéken 1.348-en érettségiznek.

Pósfai Péter elmondta: az Oktatási Hivatal felkészül az esetleges BKV-sztrájkból fakadó feladatokra.
A közoktatási törvény szerint az oktatásért felelős miniszter intézkedhet az érettségi megtartásával kapcsolatban, ha enélkül veszélybe kerül az érettségi jogszabályok szerinti lebonyolítása. Eltérhet a vizsgaszabályzatban, illetve a tanév rendjében foglaltaktól, ha ez szükséges. Ez adott esetben pótnap kijelölését is jelentheti - mondta a hivatal illetékese.

Hozzátette: a konkrét helyzetet kell majd megnézni, s ezt látva a miniszter hozhatja meg a szükséges döntéseket. Az írásbelik május 27-én fejeződnek be, a szóbelik első napja június 5-e.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője csütörtökön az MTI-vel közölte, hogy többnapos BKV-sztrájk lesz május 27-étől, keddtől. A sztrájkot kedden 0 órától tartják meg azok a tagszervezetek, amelyek csatlakoztak a határozatlan idejű munkabeszüntetéshez - mondta a szóvivő.

Hozzátette, a tervek szerint többnapos sztrájkot tartanak, befejezésének időpontját később közlik.
Forrás: MTI