Életveszélyes sérülést okozott az exnek

Életveszélyes sérülést okozott volt élettársának egy nyírbátori férfi, aki visszaesőnek számít, hiszen korábban öt évet ült börtönben, mert agyonverte feleségét - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az M

Az 53 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését a bíróságon - mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a gyanúsított még kedden bántalmazta korábbi élettársát a város egyik kocsmájában, majd az utcán, s a magatehetetlen állapotba került nőt hazavitte és ágyba fektetve sorsára hagyta. A nőhöz szerdán ismerősei hívtak mentőt, a sérültet életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A szóvivő hozzáfűzte, hogy a felesége meggyilkolásáért öt évet ült férfi ellen szabadulása óta is több eljárás indult, nőismerősei sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények miatt.
Forrás: MTI