Budai Bernadett reagált a Fidesznek

Fidesz szerint, ha a szocialisták kisebbségi kormánya megéri az egy évet, akkor ez mintegy százmillió forint plusz kiadást jelenthet a költségvetésnek - mondta a párt helyettes szóvivője szerdán Budapesten. Budai Bernadett kormányszóvivő erre reagálva az

Budai Bernadett kormányszóvivő minderre reagálva azt mondta, az új minisztériumok létrejötte nem jár sem létszámbővítéssel, sem többletköltséggel.

"Az új minisztériumok létrejötte nem jár sem a központi közigazgatás létszámának bővítésével, sem újabb költségvetési forrásokkal vagy új ingatlanokkal. Az új tárcák ugyanis a felelősségi körök újraosztásával, a jelenleg működő minisztériumok intézményi, illetve költségvetési bázisán jönnek létre" - fogalmazott a szóvivő.

Budai Bernadett egyben emlékeztetett arra, hogy az állami vezetők száma a május 1-jével kinevezett vezetőkkel együtt jelenleg 37-tel kevesebb, mint az Orbán-kormány idején volt.

A szóvivő ehhez kapcsolódva kitért arra is, hogy 2006-ban a minisztériumi "vezetői szintek csökkentésével" a hivatali felsővezetők száma a felére csökkent, és az elmúlt két évben a kormány a felére csökkentette a minisztériumi háttérintézmények számát.
Forrás: MTI