Változatni kell a fogyatékos-jogszabályokon

Várhatóan május végéig elkészül az a szakértői anyag, amelynek nyomán előkészíthetők lesznek azok a jogszabályi módosítások, amelyekre a fogyatékosok jogairól szóló ENSZ-egyezmény hatálybalépése miatt van szükség - mondta Páva Hanna, a Szociális és Munkaü

A távirati iroda annak kapcsán kereste meg a tárca illetékesét, hogy múlt szombaton hatályba lépett a fogyatékosok jogairól szóló ENSZ-egyezmény, amit még 2006 decemberében fogadtak el.

Át kell tekinteni, hogy az egyezményhez képest a magyar jogszabályok tartalmaznak-e eltérést, s szükséges-e azok módosítása - mondta Páva Hanna, hozzátéve: jelenleg szakértői csoportok dolgoznak ezen.

Mint kiemelte, a nemzetközi egyezmény lehetővé tesz egy jogorvoslati mechanizmust: ennek értelmében nemzetközi testülethez fordulhat az a fogyatékos személy, aki úgy ítéli meg, hogy fogyatékossága miatt valamilyen hátrány érte, és ezzel kapcsolatban már kimerítette a hazai jogorvoslatot.

Ennek a lehetőségnek a magyar jogszabályi kereteit még meg kell teremteni - fűzte hozzá.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) üdvözli az egyezmény hatályba lépését - közölte a szövetség az MTI-vel.

Az egyezmény a jelenlegi, hazai gondnoksági rendszer teljes körű reformját teszi szükségessé amellett, hogy a cselekvőképesség korlátozásával nem járó, az egyén saját döntéshozatalát segítő új jogintézmények bevezetését is megköveteli - hangsúlyozza a szövetség.

Az ÉFOÉSZ bízik abban, hogy a Polgári Törvénykönyv reformjának mintájára, ami az Igazságügyi Minisztérium irányításával zajlik, a szociális szolgáltatások területén is elindul az emberek méltóságát tiszteletben tartó, a konvenciónak megfelelő jogalkotási munka. Ettől a szövetség azt várja, hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek "láthatatlan, cselekvőképtelen ellátottakból" végre Magyarország teljes jogú állampolgáraivá válhatnak.

A fogyatékosok jogairól szóló ENSZ-egyezmény hatálybalépésének feltétele 20 ország csatlakozási okmányának letétbe helyezése volt, amely 2008 áprilisában teljesült.

A május 3-án hatályba lépett ENSZ-egyezményt 2006 decemberében fogadták el. Magyarország az elsők között csatlakozott a konvencióhoz, amelyet 2007 nyarán ratifikált.
Forrás: MTI