Kunok világtalálkozója

A kunok első világtalálkozóját tartják 2009 szeptemberében Kiskunfélegyházán, az esemény szervezésére Kun Összefogás Konzorciumot hívtak életre az önkormányzatok - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Ficsor József.

A Kiskun Önkormányzatok Szövetségének elnöke elmondta, hogy a kunokat és jászokat IV. Béla 1239-ben a mostani Kazahsztánból telepítette be a Kárpát-medencébe. Mivel jó katonák voltak, különféle kedvezmények illették meg őket, szabadon élhettek és csak a királynak voltak kötelesek adózni. Hozzávetően 300 ezer kun él szerte a világon, többségük a Kis- és Nagykunság 41 településén.

A világtalálkozó a hagyományok megőrzésének jegyében zajlik majd, s a terv szerint mostantól háromévenként rendezik meg az eseményt - hívta fel a figyelmet az elnök.

Forrás: MTI