Kedvez a csillagok állása az elnöknek

Már önmagában az is jó, hogy Dmitrij Medvegyev, az új orosz elnök a növő Hold idején lépett hivatalba - jelentette ki Pavel Globa asztrológus. A horoszkóp Glova szerint azt mutatja, hogy a helyzet a lehető legjobb a reformok, az állami struktúrák minőségi

Mindezt a csillagjós a nap és az Uránusz állásából vonta le, s a Komszomolszkaja Pravda című lap ismertette a horoszkópot.

A Mars pozíciója viszont a szakértő szerint gyenge, ami arra utal, hogy hirtelen, éles kezdeményezésekre nem kell számítani, az új elnök nagy óvatosságról tesz majd tanúbizonyságot, és egészen bizonyosan nem lő csípőből - mondta. Globa szerint a Jupiter helyzetéből arra lehet következtetni, hogy a politikai helyzet eléggé kiszámítható lesz.

Ráadásul az asztrológus szerint Medvegyevet útján a szerencse kíséri majd, abból a szempontból is, hogy a külső erők a segítségére lesznek, az ország életében nem lesznek nagy fordulatok, forradalmi helyzetek.

A csillagok állásából még azt is kiolvasta az asztrológus, hogy a bírósági rendszer és a rendvédelmi szervek összessége nagyon jól fog működni Medvegyev elnöksége alatt. (Ebben inkább csak az a meglepő, hogy a csillagokból is ez derül ki, Medvegyev ugyanis annyira fontosnak tartja az e rendszerekben mutatkozó súlyos problémák megoldását, hogy még a beiktatási ünnepségen mondott rövid beszédében is szükségesnek látta felvetni.)

Forrás: MTI