A szakbizottság nem tárgyal a paraméterkönyvről

Elmarad a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának jövő szerdára tervezett ülése a BKV paraméterkönyvéről, össz-menetrendjéről, mivel a cégvezetés nem küldte meg a szakbizottságnak az újabb változatot - közölte szerdán Lakos Imre bizottsági elnö

A szabaddemokrata politikus azt mondta, hogy ilyen fajsúlyú kérdésről helyszíni előterjesztés alapján nem tárgyalnak, ezért össze sem hívja a testület ülését. Hozzátette, hogy májusban emiatt már biztosan nem fér a bizottsági ülések napirendjére ez a téma, így csak a jövő hónapban tárgyalhatnak a paraméterkönyvről, ha addig eljut a bizottsághoz az anyag.

Lakos Imre leszögezte, érthetetlen és szokatlan dolognak tartja azt, hogy az általa javasolt háromhetes előkészítés után sem kerül a bizottság elé az anyag. "Kíváncsian várom a BKV magyarázatát ez ügyben" - jegyezte meg.

A politikus közölte azt is, hogy szerinte egyébként a BKV tíz legfontosabb problémája között nem szerepel a paraméterkönyv ügye. Ezzel együtt azonban lépni kell ez ügyben is - tette hozzá. Megjegyezte, ha csak júniusban kerül a bizottság elé a paraméterkönyv tervezete, akkor idén ennek már semmilyen hatása nem lesz.

Az MTI fővárosi képviselőktől úgy értesült, hogy a paraméterkönyv tervezetéről tartott keddi egyeztetésen a kerületek is támogatták az eléjük került anyagot, amit a polgármesterek közlése szerint a BKV végleges változatnak tekintett. Szerdán azonban, vélhetően a városvezetés jelzésére, a cég változtatott korábbi álláspontján, s már nem tekintette véglegesnek ezt az anyagot - jegyezték meg a politikusok.
Forrás: MTI