Újabb ötpárti egyeztetés

Az egykulcsos adó bevezetésén alapuló adóreformról lesz ma újabb egyeztetés az öt parlamenti párt között Dávid Ibolya meghívására az MDF székházában.

Az április 17-i első egyeztetésen az öt parlamenti párt képviselői egyetértettek abban, hogy át kell alakítani az adórendszert.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke akkor elmondta: az örökösödési adó eltörlésében volt a legnagyobb egyetértés a parlamenti pártok között. Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője azt emelte ki, hogy az adórendszer átalakítása akkor lehetséges, ha nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát, ha fehéríti a foglalkoztatást, illetve ha nem ront a nehéz körülmények között élő emberek helyzetén.

A fideszes Tállai András a tárgyalás után közölte: a jelenlegi gazdasági helyzet tűrhetetlen, és az adórendszer átalakításával kell változtatni rajta. A KDNP-s Rétvári Bence a családi adózás bevezetését szorgalmazta, mint az adócsökkentés egy módját. Gegesy Ferenc, az SZDSZ országgyűlési képviselője pedig azt hangsúlyozta, hogy szükséges az adórendszer egyszerűsítése, ezt szerinte kiadáscsökkentéssel kellene megalapozni.

A demokrata fórum vezetője április közepén ismertette pártja Nemzeti Adószabadság Programját, amely négy pillérre épül: az egyszeri adóamnesztiára, az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó és a háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére.
Forrás: MTI