Halász Judit is futott a lánggal - Nyilatkozat!

"Fantasztikusan telt az egész nap és nagy élmény volt futni a lánggal" - mondta a távirati irodának Halász Judit, aki hétfőn az olimpiai lánggal futott Kínában Hajnan (Hainan) szigetén.

Négy magyar, Halász Judit színművész, Barabás Éva műsorvezető, Lakatos Katalin, egy sajátos nevelést igénylő gyermekekkel foglalkozó alapítvány szakmai vezetője és Kovács István Mikulás-nagykövet 300-300 métert tett meg a lánggal. Hétfőn összesen 208-an futottak a fáklyával. A jelentkezők közül a Magyar Olimpiai Bizottság aranyfokozatú támogatója, a Samsung választotta ki a szerencséseket.

"Egy széles sugárúton futottunk, amely mellett őrületes tömeg gyűlt össze. Én még ennyi embert nem is láttam. Rengeteg autó ment előttünk, amelyeken a különböző médiumok kamerái voltak" - mondta Halász Judit, akit telefonon ért el a távirati iroda.

A Kossuth-díjas színművésznő hozzátette: "mindenki kapott egy fáklyát, de nem ezt kellett átvennünk a másik kezéből, hanem a lángot. A következő fáklyavivőnek pedig mi gyújtottuk meg a fáklyáját. Én egy kínai férfitől kaptam és egy másik kínainak adtam át a lángot".

Halász Juditot kellemes élmények érték az utcán is, a kínaiak ugyanis nagy örömmel fogadtak mindenkit, aki a fáklyavivők egyenruháját viselte. A futás után gálavacsorán vettek részt, amelyen tapssal és név szerint köszöntötték a magyarokat.

A színművésznő elmondta: keddre szabadprogramot kaptak, szerdán pedig utaznak haza.
Forrás: MTI