Halálúton vesztette életét

Egy vétlen sofőr elhunyt, további három ember különböző fokú sérüléseket szenvedett, amikor három autó ütközött egymásnak a 41-es főúton - értesült a HavariaPress. A tragikus ütközés nem az első baleset a főút kriminális-horrorisztikus történetében.

Hétfőn dél körül egy 35 éves autós az apagyi elágazásnál le akart kanyarodni a főútról, ezért lassított, ám hátulról belerohant egy másik autó, amely nagy sebessége és a nem megfelelő követési távolság miatt már nem tudott idejében megállni.

A vétlen autó ezután átvágódott a szembejövő sávba, ahol, még ütközött egy kisteherautóval is. A vétlen személygépkocsit vezető 35 éves férfi a helyszínen életét vesztette; rajta kívül egy ember súlyos, két másik pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja a felelősség kérdését.
Forrás: Havaria