Tartanak az utómunkálatok a leégett textilraktárban

Jelenleg is folynak az utómunkálatok a pénteken Kőbányán leégett textilraktár épületének romjain - mondta az MTI-nek szombaton reggel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője. A megsemmisült mintegy 4.500 négyzetméteres területen még vannak parázsló rész

Közölte Molnár Péter, hozzátéve, nem kizárt, hogy a parázsló tűzfészkek oltása vasárnapig is eltarthat.
A pénteki oltás során megsérült tűzoltók állapotáról a szóvivő azt mondta: mindhárman jól vannak, mindhárman otthon vannak. A kiemelt, ötös fokozatú tűz oltása közben két tűzoltó sérült meg; egyikük füstmérgezést szenvedett, a másiknak egy elszakadt tömlő sértette meg a térdét. Egy harmadik tűzoltó a munka során fizikailag merült ki teljesen.

A fővárosi tűzoltókat pénteken délben riasztották a X. kerületi Sibrik Miklós és Gyömrői út találkozásánál lévő textilraktárhoz. A helyszínre érkezett 130 tűzoltó tizenhat vízsugárral és három emelőkosaras vízágyúval dolgozott. A mentést nehezítette, hogy a terület vízhiányos volt, így a tűzoltók a rendőrségtől vízágyúkat, a közterület-fenntartóktól tartálykocsikat kérték segítségül. A lángokat kora estére sikerült eloltani.

Az épületkomplexumban több munkás is tartózkodott, de időben kimenekültek, így emberi életet nem kellett menteniük a tűzoltóknak.

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hétfőn hatósági eljárás keretében indít vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a textilgyárban és a raktárban betartották-e a tűzbiztonsági előírásokat. Az első információk szerint a tüzet feltehetően hegesztésnél kipattant szikra okozta.
Forrás: MTI