Kicsiknek és nagyoknak: majális Rákosmentén

Május elseje, a sör és virsli nemzetközi ünnepe elválaszthatatlan a családi programoktól. Másrészt (felmérve egyes áruházak szerda késő esti forgalmát is) viszont úgy tűnik: május egy a nap, amikor mindenki otthon pihen. Ha Ön nem mozdult ki, de érdekli,

Rákosmente kedélyes, nyugodt terület (csak Rákosborzasztónak ne tessen hívni, arra allergiásak az itteniek: nem ez a kerület van messze, hanem az összes többi – és a BKV sem töri össze magát a helyzetet javítandó, ld. még paraméterkönyv). És mint frissen polgárosodott kerület (Riz Levente nemzetbiztonságilag frissen vegzált fideszes polgármester szíves közlése szerint ő itt az első nemzeti polgármester) sokat ad a közösségi élményekre. Mint a majális, igen, jól sejtik.

Ennek megfelelően az önkormányzat kitett magáért: a kerület központjában kerített el egy tekintélyes méretű részt az egyik legfontosabb úton, a helyi OTP-Posta-SZTK-bölcsőde által határolt területen: felállítottak egy tekintélyes színpadot, és számos sátrat – csak hogy legyen hol szórakoztatni az ifjúságot.

Amit az többé-kevésbé támogat is: legalábbis délután, mikor a reggeli darvadozáson és ebéden túlnan valószínűleg a legtöbben vannak. Elég vegyesen persze, korfailag legalábbis: sok a tini (olyik vagányan pezsgősüvegből tölti magát jó hangulattal – bátor lépés, ha a fröcskölés rizikóját is figyelembe vesszük), és az ifjabbak – a húszas-harmincas, egyelőre gyermektelen népek máshol vannak éppen.

Ezzel persze bizonyos programokról lemaradunk: nem tudjuk, milyen a Mazsola mazsorettek zenés ébresztője (reméljük, elnézik nekünk: biztos el tudják képzelni, kislányok pomponokkal és botokkal), és a rákosmenti iskolák művészeti bemutatóját is passzoljuk. A Gregor Józsefről elnevezett iskola ének-zene tagozatos, úgyhogy az valószínűleg ért valamit, a többiekről nem tudunk nyilatkozni – de ha voltak már iskolai ünnepélyen, vegyék alapul a jobbik élményeket. Ha így sem hiányzik, nincs lelkifurdalásunk.

Nincs infónk a Capoeira-bemutatóról (karatetánc, biztos látványos az analóg Mátrix, de a krónikás nem sportrajongó), a Staféta együttes óriásbábos koncertjéről, és a jó ebédhez szóló nótákról sem – az azonos című rádióműsor komoly szerepet játszott szerző magyarnóta-fóbiájának kialakulásában. Pozitív hozadék: ha egy cigányzenekar nem az Akácos útra zendít rá, mindig elismeréssel adózom a zenekarban rejlő lehetőségek előtt. Ezt az élményt nem akarom gyengíteni, ha nem muszáj.

Nem tudunk mit mondani az egykor virágzó helyi német és szlovák kisebbségi élet utórezgéseiről sem – van Fröhlicher Kreis és Szlovák Asszonykórus is. Biztos jók, tényleg. Gyanítom, a polgármester ezzel a pozitív gesztussal erősíti küldetését: Rákoskeresztúr régi fényének helyreállítását (ezzel a szlogennel sikerült több, a helyet régebben ismerő arcára nagy mosolyt csalnia: az utat masszívan lepő portól nemigen látszott ez a fény – pláne a düledező parasztházak tövében. A lakótelep viszont nem szép, csak épp áll – nincs tökéletes megoldás, csak hülye kampányszövegek).

Ami viszont örömhír: Halász Judit koncertjének végét elcsípjük – épp a Mit tehetnék érted szól. Persze elég sok a szülő és nagyszülő – kicsit megnyugtató, hogy ők is dünnyögik a szövegeket. Az imidzs szerint egyre nagymamásabb énekes-színésznő vagy harminc évet fiatalodik a színpadon, és persze egyszerre énekeltet meghökkentően sok korosztályt. Élmény, ráadásul még mindig képes partnerként beszélgetni az ifjúsággal (és Pimpinkin nevű nyulakról sem énekel, pluszpont).

Plusz meghökkentően jó a zene is: kicsit etnós alapok itt-ott, remek zenekarral: Födő Sándor basszusgitáros, ifj, Födő „Fodo” Sándor ütőhangszereken, Anti Tamás gitáron és mandolinon, Bartha Tibor billentyűkön és hegedűn, plusz a Fonográfból Móricz Mihály gitáros-vokalistaként, ijesztő hangszerrel: egy HMCS antennájáról lelopott fehér prémfarok fityeg a hangszeren (aki azt hitte, a Hello Kitty Telecasternél nincs rosszabb, tévedett). A Micimackó zikzikjét pedig kimondottan helyesen éneklik – a teljes közönséggel együtt, naná.

A koncert zárása ravasz: hosszas vastapsra ez a közönség részben még, részben épp nem alkalmas, így hamar visszafutnak, utána dedikálás – és persze kaphatók is a lemezek (enyhe meglepetésemre egy hangos Biblia is Halász Judit előadásában – de a honlapja szerint ez létező kiadvány).

A művésznő dedikál is, a sátor mellett biszbaszárus profitál az érdeklődésből: gitár alakú kulcstartó mellett Nagy-Magyarország és kettőskereszt fityeg, minden célcsoportot megcélozva.

A felhozatal egyébként hasonló: enyhe zsibvásárjelleg, rengeteg játékkal, ugrálóvárakkal, valahol hátul pónikkal, kézművesfoglalkozással, kürtőskaláccsal, és természetesen vattacukorral – sört és virslit nem látni, de ki lehet bírni nélküle. Mézeskalács viszont akad, névre szólóan, és a megkapó romantikájú Ne fürgyé le! felirattal – megnézném azt, aki ilyen vásárfiát kap.

A színpadon időközben a tizenéves fiúk és késő negyvenes apukák kedvenc produkciója jön: „látványos színpadi show-tánc”. Azaz erotikusan mozgó fiatal lánykák szexi ruciban – és amúgy helyes óvodás kislánykák, például matrózruhában. A fotós érdeklődés mindenesetre jelentősen megugrik – vagy büszke rokonok, vagy huncut kukkolók vetik rá magukat a témára.

Miután kitáncikálják magukat (többek között egy, a genfi konvenciót valószínűleg súlyosan sértő Dschingis Khan-feldolgozással – aminél még a szar-szar-szarkaláb is jobb volt a Hónaljmirigytől), a színpadot kezdik átszerelni – közben rajzfilmes kvíz zajlik a csöppségeknek (mivel lepte meg Szamarat a Sárkány a második rész végén, hogy hívják Némó apját, vagy a Verdák főszereplőjét). A tudáspróba igazából átkötés a beatboxbajnok előtt (mintha csúszna cseppet) és az est főprogramjai között: fellép a Korcs együttes és a Riz Levente és barátai zenekar (igen, nem véletlenül emlékeztet a név a polgármesterére), utánuk pedig Demjén Rózsi személyesen.

Őket már nem várjuk meg, a látnivalókon túl vagyunk. Rózsit pedig este még egy kilométerről is hallani – őszintén szólva ott is bőven elég.

Nagyjából ilyesmiről maradt le, aki elsején otthon maradt – meg persze játékpisztollyal monnyonléző bolondokról, de akkor inkább Pimpinkin – az ünnep az ünnep. Inkább felvonulunk a konyhába egy pár virsliért.