A boldog ember a Vígszínházban

Az 1908-ban alapított irodalmi folyóirat, a Nyugat százéves évfordulójára emlékezik a Magyar Televízió, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Vígszínház a teátrumban tartott Móricz Zsigmond-emlékesttel hétfőn. A boldog ember című kétrészes műsor rendezője Hegedűs

"Móricz a Nyugat egyik első, igazi felfedezettje volt Hét krajcár című, klasszikussá vált novellájával" - emlékeztettek az emlékest összeállítói a később a folyóiratot is szerkesztő író indulására.

A program első részében részletek hangzanak el a Vígszínházban 1911. november 26-án tartott, Móricz Zsigmondot ünneplő Nyugat-matiné műsorából, a közönség hallhatja többek között a Hét krajcárt és Ady Endre az ünnepeltnek küldött verses levelét is. A műsorban szerepel Kútvölgyi Erzsébet, Pap Vera, Tornyi Ildikó, Hegedűs D. Géza, Fesztbaum Béla, Kamarás Iván, Kern András, Lukács Sándor, Rajhona Ádám és Varju Kálmán is.

Az est második felében színre kerül Forgách András 1993-ban, a Petőfi Irodalmi Múzeum felolvasószínházi sorozatában bemutatott darabja, a Tercett. A dráma eredeti levelek, visszaemlékezések, dokumentumok alapján beszéli el Móricz Zsigmond Simonyi Mária iránti szenvedélyes és végzetes szerelmét, és annak az író családjára gyakorolt hatását. A mindent elsöprő szerelem 1925-ben ugyanis tragikus fordulatot vett, mikor Móricz felesége, Janka önkezével vetett véget életének. Az író a gyászév letelte után elvehette feleségül Simonyi Máriát, a kor ünnepelt színésznőjét, de házasságuk csak tíz évig tartott.

A darab alapjául szolgáló dokumentumokból - Móricz Zsigmond és Holics Janka leveleiből, valamint az író lányainak, Móricz Virágnak és Móricz Lilinek Anyám regénye, illetve Kedves Mária! című műveiből - Petrányi Ilona muzeológus felkérésére írt darabot Forgách András.

A Tercett május 5-i színrevitelében Börcsök Enikőt, Hegedűs D. Gézát, Danis Lídiát és Varju Kálmánt láthatja a közönség a Vígszínház színpadán.
Az emlékestet a Magyar Televízió felvételen rögzíti.
Forrás: MTI