Világ betyárjai egyesüljetek!

A régi május elsejékre is emlékezve "Világ betyárjai egyesüljetek!" mottóval tartották meg csütörtökön a betyárok napját Lembergben (Lviv). A nagy érdeklődéssel várt, első ízben megrendezett május elsejei ünnepség résztvevői számos vetélkedőn, erőpróbán v

A vállalkozó szellemű sörivók például kipróbálhatták, hogy melyikük tudja leírni a leghosszabb szót sörhabbal. A rendezvény szelleméhez ugyancsak illet egy másik, sokakat vonzó vetélkedő: a célba lövés csúzliból.

A betyárnapot esti betyárzenei koncert zárta, amelyen a műfaj más jeles képviselői mellett fellépett a Betyár Banda (Betyar Band) elnevezésű helyi zenekar is.

A rendezvényt szervező Lemberg városi művelődési és idegenforgalmi főosztály azt tervezi, hogy a nagy népszerűségre való tekintettel, amit az interneten a betyár szóra való keresések gyakoriságán is mértek, a jövőben minden évben megtartják a betyárnapot.

A betyár szót egyébként a magyarból vették át - a kárpátaljai ruszinok mellett - a galíciai ukránok, akik ugyanolyan értelemben használják, mint a magyarok, azzal a különbséggel, hogy "batyar"-ként ejtik és írják.
Forrás: MTI