Keresik a rablóbanda sértettjeit

Sértettjeit keresi a rendőrség annak a rablóbandának, amely az elmúlt hetekben több, általában ittas járókelőt is kirabolt Gyöngyösön - értesült a HavariaPress. A három fiatalkorú és két felnőtt korú fiatalember egy múlt csütörtöki rablótámadás után kerül

A rendőrök nem sokkal később elfogták a feltételezett elkövetőket, akik kihallgatásaikon nemcsak ezt a bűncselekményt ismerték be, de mintegy fél tucatnyi hasonló rablásról is beszámoltak. Elmondták, hogy áprilisban több éjszaka is autóval járták a hevesi város utcáit, kifejezetten azzal a céllal, hogy az általuk kiszemelt személyeket bántalmazzák és kirabolják.

Áldozataik általában ittas, középkorú férfiak voltak, akiktől mégsem sikerült túl sok mindent elrabolniuk - volt olyan sértettjük, aki szembe mert szállni velük, és olyan is, akinél semmi érték nem volt. E rablások sértettjei azonban egyelőre ismeretlenek, a rendőrség ezért várja az érintettek jelentkezését, a banda pontos bűnlajstromának felderítése érdekében. A bejelentéseket a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, vagy a 107-es segélyhívó telefonszámon várják.

Forrás: HavariaPress