Hosszabbít a kapitány

A Horvát Labdarúgó Szövetség (HLSZ) két évvel meghosszabbítja Slaven Bilic szövetségi kapitányi szerződését.

A szakember jelenlegi kontraktusa idén augusztusban járt volna le.

"A szövetség elfogadta az általa előterjesztett programot, és pénteken már alá is írjuk az új szerződést - közölte Zorislav Srebric, a HLSZ főtitkára. - Az együttműködés folytatása azt jelenti, hogy Bilic lesz a csapat élén a 2010-es világbajnokság selejtezői során is" - tette hozzá.

Az elöljáró a megállapodás pénzügyi vonatkozásairól nem árult el részleteket, a helyi sajtó ugyanakkor úgy tudja, hogy Bilic nettó tízezer euró körüli összeget keres majd havonta, ami a duplája a jelenlegi bérének.

A 39 éves tréner márciusban visszautasította a Hamburg felkérését, pedig saját elmondása szerint "fantasztikus ajánlatot" kapott.

Bilic 2006 óta irányítja a horvát nemzeti együttest - sikerrel, alakulata ugyanis ott lesz az idei Európa-bajnokságon.
Forrás: MTI