Antilop és strucc-csapat az állatkertben

Új strucc-csapat és egy új antilopfaj képviselője érkezett a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba - tájékoztatta az MTI-t a létesítmény vezetője szerdán. Pilz Olivér a struccok kapcsán közölte: a két tojóból és a kakasból álló trió a korábban már bemutatott

A cserére azért volt szükség, mert a korábbi madarak, bár elvétve raktak néhány tojást, mindig terméketlenek voltak. Az új állatok a muhi strucctenyészet törzsállományából érkeztek, ahol jól szaporodtak, így nagy rá az esély, hogy a közeljövőben az állatkert látogatói is struccfiókákban gyönyörködhetnek - fűzte hozzá.

Beszámolt arról, hogy a három kifejlett állat méretei és tollazata is igen tetszetős látványt nyújt. A tervek szerint az állatok a nyár folyamán új – méretét tekintve a jelenlegitől is nagyobb, s fűvel borított – kifutóba költözhetnek majd. Az új bemutató az alakuló Afrika-terület részét képezi, ahol több faj él majd együtt.

Az óriásmadarak mellett megérkezett az az antilop is, amely eddig Miskolcon még nem volt látható. Az afrikai szavannákon élő jávorantilop a legnagyobb termetű antilopfaj, a bika súlya akár az egy tonnát is elérheti. Barna szőrzetükön keskeny világos csíkok futnak le a gerincvonaltól. Mindkét nem egyedei csavarodott szarvat viselnek. Az új patás egy fiatal, kétéves tehén. A tervek szerint néhány hónap múlva társat is kaphat - jegyezte meg.
Forrás: MTI