Defibrillátort Szolnoknak

Defibrillátort helyeztek el a szolnoki önkormányzat tulajdonában álló vízi sporttelepen; az egymillió forint értékű életmentő készüléket a város és egy helyi vállalkozás közösen vásárolta.

Szalay Ferenc polgármester elmondta, hogy a berendezés kihelyezését az indokolta, hogy a holt-tiszai kajak-kenu pályát a versenyzők mellett a kedvtelésből sportolók is használhatják, sőt, a pálya egyik része nyáron szabad strandként a fürdőzök rendelkezésére áll.

Tóth József, a vízi sporttelepet működtető Sportcentrum Kht. igazgatója elmondta, hogy az életmentő készülék kezelésére több munkatársukat is kiképzi a mentőszolgálat, hogy a versenyeken, edzéseken vagy fürdőzés közben rosszul lett embereken bármikor segíteni tudjanak.

A városi sportcsarnokban már évek óta van ilyen készülék, eddig még nem kellett használni. A tervek szerint defibrillátorokat helyeznek el a jövőben Szolnok más forgalmas helyein is, így a vasútállomáson és a nagy bevásárlóközpontokban.

Forrás: MTI