Légvár vagy levegővel hajtott autó?

Sűrített levegővel hajtott járművek, vagyis pneumobilok versenyét rendezi meg május közepén Egerben a Bosch Rexroth Kft. A Magyarországon először rendezett verseny során a benevezett csapatoknak olyan járművet kell tervezniük és kivitelezniük, amely megad

A bajnokságra 10 műszaki felsőoktatási intézmény 18 csapata nevezett be. A május 16-17-i verseny szervezői két kategóriában hirdetnek eredményt, így külön versenyeznek a leggyorsabb, illetve a legnagyobb hatótávolságú sűrítettlevegő-meghajtású járgányok.

A pneumobilt a Rexroth pneumatikus vezérlő és végrehajtó elemeinek alkalmazásával kell kialakítaniuk a csapatoknak oly módon hogy a nyomatékot egy légtartályban tárolt levegő felhasználásával viszik át a hajtókerekekre - ismertette a szabályokat a szóvivő.
A csapatok a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. egri gyárépülete körül kialakított versenypályán mérhetik össze az általuk épített járművek képességeit.

Ugyanakkor a pneumatikai és járműtechnikai szakemberekből, illetve autóversenyzőkből álló zsűri figyelembe veszi a járműépítők kreativitását, innovációs készségét, a megoldás műszaki érdekességének fokát, valamint a kivitelezés műszaki színvonalát is.

A verseny abszulút győztese egy évig viseli a Rexroth Legjobb Pneumobilja címet. Továbbá a nyertesek értékes jutalomban részesulnek; a többi között németországi tanulmányúton vehetnek részt.
Forrás: MTI