Kormányátalakítás

Gyurcsány Ferenc vasárnap késő estig folyamatosan egyeztet a kormányátalakításról, a változásokat - amelyek több tárcát is érintenek - várhatóan hétfőn jelentik be - tudta meg az MTI. A miniszterelnök este az ATV-ben úgy fogalmazott: ez lesz az első jelen

Az MTI úgy értesült, hogy a miniszterelnök - az önálló MSZP kormányzás jegyében - nagyléptékű kormányátalakítást tervez.

Az átalakítás egyik szempontja, hogy jobban működjön a gazdaság, ezért várhatóan létrejön egy gazdasági és fejlesztési csúcsminisztérium, amelyet valószínűleg Bajnai Gordon, az önkormányzati tárca jelenlegi vezetője irányít majd. Létrejön külön fejlesztési kabinet is és a kutatás-fejlesztésre új miniszteri posztot hoz létre a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc az ATV kereskedelmi csatorna műsorában ezeket az információkat nem erősítette meg, mindössze annyit mondott, hogy "jó helyen kapiskálnak", de nem pontosan így van.

Hangsúlyozta: a kormányátalakítás fő célja, hogy a gazdaságpolitika központjába állítsa a fejlesztési ügyeket.

Azokra a korábbi hírekre reagálva, miszerint a tisztán önkormányzati tárca élére Lamperth Mónika kerülhet, azt válaszolta: "nem vennék rá mérget". Cáfolta viszont azokat a szintén korábbi sajtóértesüléseket, hogy Szekeres Imre a honvédelmi tárca éléről a szociális miniszteri posztra kerülne.

A miniszterelnök annyit elmondott a műsorban, hogy mostanra már felkérte az új egészségügyi minisztert, de azt nem árulta el, hogy a tárca új vezetője Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója lesz-e.

A kisebbségi kormányzás miatt jóval több egyeztetésre lesz szükség, mint korábban, ezért - az MTI információi szerint - újra két államtitkár lesz a minisztériumokban. Ezzel kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: azon valóban gondolkodnak, hogy egy-egy tárcánál több államtitkár legyen, viszont máshol pedig megszűnnek ezek a posztok, tehát összességében nem lesznek többen.
Mint mondta, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testületben dolgozó öt államtitkári posztot - a kormányátalakítás miatt - a minisztériumokban fel lehet használni.

Gyurcsány Ferenc beszámolt arról is, hogy a tárcáknál a szakállamtitkárok egyikét főtitkárként megbíznák a koordinációs feladatok ellátásával. A főtitkár lenne az államtitkár helyettese - tette hozzá.

A kormányfő a miniszterjelöltek személyéről nem akart nyilatkozni, annyit viszont közölt, hogy az újonnan felkért tárcavezetők többsége nem az MSZP-frakcióból, és nem a szocialista párthoz kötődő világból érkezik.

Ezt azzal indokolta, hogy "új impulzusok" kellenek a kormánynak és a kívülről érkezők a párbeszédet, az egyeztetési folyamatokat is jelentősen gazdagíthatják.

Arra a felvetésre, hogy nem nehéz-e találni olyan civilt, aki otthagyja a munkáját a miniszteri posztért, azt válaszolta: "a közéletben lenni nem báli táncmulatság", de például az egészségügyi tárca élére is négy megfelelő jelöltje volt, akik az előzetes tapogatózáskor igent mondtak.
Gyurcsány Ferenc kitért arra: a kormányátalakításnál nem volt szempont annak figyelembevétele, hogy az SZDSZ esetleg később visszatérne a koalícióba. A miniszterelnök azt mondta, nem akart se olyat üzenni, hogy ideiglenesen alakítja át a kormányt, de olyat sem, hogy az SZDSZ, ha akar, sem jöhet vissza.

Megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint úgy készül, hogy ő vezeti ezt a kormányt 2010-ig.
Dávid Ibolya MDF-elnöknek arra a felvetésére, hogy a miniszterelnök kezdeményezzen bizalmi szavazást saját személyéről, Gyurcsány Ferenc úgy reagált: lesz még sok lehetőség arra, hogy kiderüljön, mekkora a kormány a támogatottsága a parlamentben. Később példaként a szerkezetátalakításához szükséges törvény hamarosan várható módosítását említette.
Forrás: MTI