Fidesz a Postáról érdeklődik

Négy interpellációban is foglalkoztak fideszes képviselők a Magyar Posta helyzetével és szolgáltatásaival hétfőn az Országgyűlésben. Az interpelláló képviselők többek között a Postapalota eladásának körülményeit, valamint a vidéki posták helyzetét firtatt

Kovács Zoltán (Fidesz) a Postapalota eladása kapcsán az állami vagyon eltékozlásával vádolta a kormányt. Véleménye szerint a nyertes cég, a Wallis nagyon jó üzletet kötött, mert egy pesti tömblakás négyzetméterára alatt jutott hozzá a műemlék jellegű budai Postapalotához. A képviselő számításai szerint a környékbeli árak figyelembevételével nem 4, hanem 24 milliárd forintot ér az ingatlan.

Kovács Zoltán kitért arra, hogy a Magyar Posta tízéves bérleti szerződést kötött, amely alapján négy év alatt elkölti a székházból származó bevételt. A fideszes képviselő azt kérdezte a pénzügyminisztertől, ki járt jól az üzlettel.

Veres János erre úgy reagált: a Magyar Posta vezetése a döntés előkészítésénél több változatot is megvizsgált, és azért döntött a bérleti konstrukció mellett, mert ez volt a legrugalmasabb megoldás.

A pénzügyminiszter hozzátette: ingatlannal kapcsolatos döntéseket a társaság igazgatósága, valamint a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozhat, ebben az esetben az előbbi döntött.

Kovács Zoltán a választ nem fogadta el, és emlékeztetett arra, hogy az épület kifejezetten Postapalotának épült. Az Országgyűlés elfogadta a pénzügyminiszter válaszát.

A kisposták helyzetével foglalkozott interpellációjában Tilki Attila (Fidesz). Mint mondta, 1100 kisposta újszerű üzemeltetetése hátránnyal jár a kistelepülésen élők számára. A falusi kisposták jól működő rendszerét teszi tönkre a kormány, ez egyfajta falurombolás - mondta a képviselő.

Veres János válaszában elmondta: a klasszikus postai szolgáltatások jelentős része nem közszolgáltatás. A kormány modern, a kor követelmények meg felelő postai szolgáltatást szeretne a kistelepülésekre is, piacgazdasági viszonyok között - tette hozzá.

Tilki Attila nem fogadta el a választ, de a képviselők többsége megszavazta.

A szintén a Fidesz soraiból felszólaló Márton Attila interpellációjában arról beszélt: ahelyett, hogy a Magyar Posta erős cég lenne, attól kell félniük az embereknek, hogy lesz-e egyáltalán posta, vagy fel tudnak-e venni ott készpénzt.

Mi a garancia például arra, hogy a nyugdíjak kifizetéséért nem kell bankfiókba menni? - kérdezte Márton Attila, aki szerint az is veszélybe került, hogy továbbra is lehessen sárga csekkes befizetéseket intézni a postán.

Veres János válaszát azzal kezdte, téves a fideszes képviselőnek az az állítása, hogy csökkent volna a postánál a sárga csekkes befizetések forgalma.

Ezt a szolgáltatást nem fogják kiszervezni a postától - hangsúlyozta a pénzügyi tárca vezetője hozzátéve, hogy a sárga csekkes befizetés mindaddig megmarad, amíg a lakosság igényli.
A nyugdíjak kifizetésével kapcsolatosan Veres János azt mondta, a nyugdíjrendszerbe újonnan belépők meglévő bankszámlájukra kaphatják a nyugdíjukat.

Márton Attila nem fogadta el a választ, de az Országgyűlés megszavazta.

Balla György (Fidesz) a Magyar Posta Zrt. kapcsán arról beszélt, hogy a cég 6720 darab kerékpárra adott megrendelést, a biciklik pedig egyenként 130 ezer forintba kerültek.

Az ellenzéki képviselő azt kérdezte: mi indokolta a kerékpárok jóval a piaci ár fölötti beszerzését.
Balla György kiemelte azt is, hogy a Magyar Posta egymilliárd-hatszázezer forint értékben kívánja lecserélni a postaládákat.

Veres János pénzügyminiszter azt mondta, a posta által kiírt közbeszerzési eljárás keretében a pályázó két cég közül az kapta a megrendelést, mely a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be.
Ezt a választ a képviselő nem fogadta el, de a Ház igen.
Forrás: MTI