Koszovó: mindenki kudarca?

Több mint két hónappal ezelőtt Koszovó kikiáltotta függetlenségét. Ez nem lepte meg különösen a világot, ahogy a szerbek reakciója sem, a tüntetésekkel együtt. Mára elcsendesedett a helyzet, Koszovóra most már nem is figyelünk annyira oda, pedig a neheze

Az utóbbi napokban több beszélgetést is hallgattam a 2 hónapja önmagát függetlennek kikiáltó Koszovóról. Egyrészt a cafebabel.com által szervezett kávéházi beszélgetésen, másrészt a kedd reggeli Kelj Fel Jancsiban kereshettem a választ a mi lesz Koszovóval kérdésre.

A cafebabel.com múlt heti rendezvényén Vízi Balázs az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász és Makai József újságíró osztotta meg gondolatait a közönséggel. Kedden Kakuk György (volt haditudósító, jelenleg ENSZ-munkatárs Koszovóban), és Fiala János telefonbeszélgetése szolgált további adalékkal arról, hogy mi a helyzet tőlünk délre.

Mindenki kudarca?

Koszovó február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, Vízi Balázs elemzése szerint három tényező játszott ebben szerepet. Egyrészt a koszovói függetlenségi mozgalmak megerősödése, másrészt az Egyesült Államok is úgy látta már, hogy Koszovó helyzete nem tartható fent tovább, harmadrészt a nemzetközi közigazgatás elégtelen működése járult hozzá.

Ezzel párhuzamosan a szakértők nyilatkozataiból az derült ki, hogy egyelőre Koszovó mindenki kudarcának tekinthető: a szerbeké ugyanúgy, ahogy Koszovóé, de az EU-é is és az albánoké is.

Az érdekek struktúrájáról beszélgetve a kávéházi beszélgetés moderátora feltette a kérdést, hogy nincs-e egy második hidegháborús érzete a történetnek. Hiszen az oroszok jó kapcsolatokat ápolnak Szerbiával, míg az Egyesült Államok az albánokat támogatják.

Lattmann Tamás elemzése arra mutatott rá, hogy már 1999-ben voltak erre utaló jelek. Ilyen szempontból az orosz külpolitika tesztjének számít a szerbek támogatása. De ne gondoljuk azt, hogy Szerbiában az lenne a kérdés, hogy Moszkvát vagy Brüsszelt válasszák. Oroszország szeretné, hogy Szerbia idővel tagja legyen az Uniónak, természetesen úgy, hogy befolyásukból nem veszítsenek az országban. A szerbek egyébként nem támogatják az EU csatlakozást. Egy felmérés szerint 42 százalékuk semmi esetre sem, 71,3 százalékuk pedig abban az esetben nem, ha Koszovó függetlensége lenne a feltétel.

Dominó hatás?

Felmerült a kérdés, hogy lehet-e Koszovó függetlenségének dominó hatása a világon. A spanyol vonatkozású Baszkföld esetében a cafebabel.com újságírója, Pedro Picon úgy véli, nem. A két szituáció jelentősen eltér egymástól, nem is lehet összehasonlítani. Lattmann hozzátette, hogy természetesen politikailag minden kisebbség érintettnek számít. Politikai balhé tud lenni, ha valaki azt akar csinálni belőle. Azonban a konkrét esetben minden bizonnyal különbség az, hogy Baszkföld függetlenségének nincs helyi politikai támogatottsága. Ezzel szemben Koszovóban 1999 óta evidenciaként kezelték a függetlenséget. A kérdés csak az volt, hogy mikor következik ez be.



Emlékeztetett arra, hogy sokáig azért maradt fent a kényes egyensúly, mert mindkét felet tévhitben ringattak, ez volt az, ami nem mehetett tovább: bizonytalanságban tartani őket. Míg a koszovói albánokat azzal nyugtatták, hogy ha jól „viselkednek”, akkor elnyerhetik függetlenségüket, addig a szerbeknek azt sugallták, hogy nem válik függetlenné tartományuk.

Vízi Balázs tovább árnyalta a dominó hasonlatot. Meglátása szerint a kisebbségek azért üdvözölték Koszovó függetlenségének kikiáltását, mert azt a reményt keltette, hogy példamutató kisebbségi politikájuk lesz az államban élő szerbek felé (akár autonómia biztosításával). Azonban az alkotmányban erről szó sincs. Elismerik ugyan a szerb közösséget, de nem adnak nekik területi önigazgatást.

Nagy Albánia vagy Nagy Koszovó?

Felmerült egy esetleges nagy Albánia gondolata is, Vízi Balázs szerint ebbe a nemzetközi közösség nem nyugodna bele. Az albánok soha nem éltek egy nagy közösségben, és bár biztos létezik nemzetmítosz hagyomány náluk is, de politikai támogatottsága nincs ennek a gondolatnak. Paradox módon éppen Koszovó jelentené a legnagyobb akadályát egy ilyen albán államnak, árnyalta a képet Lattmann. Hiszen végre függetlenek lettek, nem valószínű, hogy most egy másik állam alá szeretnének rögtön tartozni. Sok szempontból még mindig jobban állnak, mint Albánia, például haderő szempontjából (ismerjük a viccet az albán légierőről).

A szakértők nagyjából egyetértettek abban, hogy fegyveres konfliktusra még mindig van esély, leginkább a koszovói szerbek miatt. Külön aggodalomra adhat okot, hogy az UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) látványos vereség nélkül harcolt, ami azt jelenti, hogy fegyvereik valahol megvannak (akár az állam közvetlen környezetében is). Koszovó gazdaságilag nulla, politikailag instabil, teszi hozzá Lattmann cseppet semmi derülátó összegzését.

Egy precedens, ami mégsem az

Ami a magyarokat legjobban érdekli Koszovóval kapcsolatba természetesen az, hogy lehet-e precedens értékű az eset, esetleg a vajdaságiak számára. Lattmann erre népmesébe illő módon válaszolt: nem precedens értékű és teljesen az. Ugyanis a függetlenséget elismerő államok nyilatkozataiban szerepel, hogy nem precedens értékű az eset. Azonban ez nemzetközi jogilag nem így működik. Ha hivatkoznak rá utólag, akkor máris precedens lett belőle. A függetlenséget elismerő államok csak politikai okokból tették ezt hozzá, az esemény - politikai - élét próbálják meg ezzel elvenni. Hozzá tette nem szabad túl nagy jelentősséget tulajdonítani az elismerésnek sem, hiszen egy állam nem attól állam, hogy más államok elismerik. Ha nem működik államként, akkor hiába ismerték el mások. A közönség soraiból rögtön érkezett is a kérdés, hogy ebben az esetben Észak-Ciprus minek minősül, hiszen őket csak Törökország ismeri el. Lattmann kérdésre kérdéssel válaszolt: működik-e az állam? Ha igen, mennyiben zavarja őket, hogy nem ismerik el.