Folytatódik a háború vagy jön a sportszerűség

Jön a folytatás, de csak a küzdelemben vagy a balhéban is? A múlt vasárnapi viharos Magyar Kupa-döntő után ismét csatába száll a két legerősebb magyar férfi kézilabdaklub, a Pick Szeged és az MKB Veszprém. Ezúttal a bajnoki aranyérem a tét.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc ma délután kezdődik, a pályaelőny az alapszakasz győztes Veszprémé. A szegediek így még nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen a végső győzelemért legalább egyszer nyerniük kell a nagy rivális otthonában. Tavaly a Tisza-partiak voltak hasonló helyzetben, akkor drámai küzdelemben győzött a Veszprémben, és 1996 után - története során másodszor - bajnok lett.

Évek óta sérelmek és ellensérelmek, kölcsönös megállapodások felrúgása a téma a szegedi és a veszprémi kézilabdázók között. A múlt hétvégi Magyar Kupa-döntőn látottak azonban a végletekig feszítették a húrt. A sportbarátok joggal rettegnek, hogy talán igazi háborúba torkollhat a bajnoki finálé összecsapása.



A kupafinálé szegedi döntőjében a rendező Pick Szeged diadalmaskodott 27-22-re. A mérkőzés azonban nem a győzelemről, hanem a pofonokról, dulakodásról a sportszerűtlen cselekedetekről híresült el. A Kézilabda Szövetség fegyelmi és versenybizottsága a megszokottaktól eltérően szigorúan szankcionálta a történteket. A Szegedet a kiszabható legmagasabb bírsággal, 240 ezer forintra büntette, az ellenfélnek 120 ezer forintot kell befizetnie. A Pickből Bajusz Sándor, Vladimir Osmajic és Ratko Djurkovic 400-400 ezer, az edző Vladan Matic 200 ezer, a Veszprémből Gál Gyula 400 ezer, Perez Carlos pedig 100 ezer forintot köteles befizetni. Ezen kívül Bajusz a soron következő három bajnoki meccsen nem játszhat, vagyis csak akkor léphet pályára a döntőben, ha nem zárul le a lehető leggyorsabban a párharc.

A két gárda a bajnokságban kétszer találkozott ebben az idényben, február elején a hazai Veszprém simán nyert 29-22-re, majd márciusban Szegeden, botrányos, piros lapokat hozó végjátékkal 28-28 lett a végeredmény.



Az ügy azonban még nem ért véget. A durvaság és a brutalitás térnyerése miatt a Magyar Televízióban nem lesz látható az idei bajnokság egyik döntője sem. Schulek Csaba sportfőszerkesztő úgy döntött, hogy nem ad teret sport helyett brutalitásnak a képernyőn, aki szerint a Magyar Kupa mérkőzés nem volt méltó sem a kézilabda, sem a magyar sport, sem a Magyar Televízió értékrendjéhez.

Hogy a fair play-játék visszatérjen, azért valamit tenni kell. A kialakult helyzetről Sinka Lászlót a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárát kérdeztem.

Mennyire csillapodtak le kedélyek a hétvégi kézilabda Magyar Kupa összecsapás után? Hogyan értékeli most a helyzetet?

Örömmel vettem azt, hogy a két csapat részéről maximális együttműködés volt tapasztalható. Csütörtökön tartottunk egy vezetői szintű egyeztetést a bajnoki döntővel kapcsolatosan. Mind a két csapat vezetője kijelentette, hogy a sportszerű küzdelmekre fognak koncentrálni és ezt várják el a játékosaiktól, edzőktől is. Mocsai Lajosnak megjelent egy nyílt levele, ami egyrészt szívhez szóló, másrészt az észszerűség diktálta a nagyszerű sorokat, amelyek a valódi sportemberi értéket mutatják be. Harmadsorban nagyon sok olyan megnyilvánulásnak vagyunk a részesei, ahol egyre többen a sportszerűségre hívják fel a figyelmet. A szövetség elvárása a két klubbal szemben egyértelmű, rendezésért a klubok felelnek. Azt várjuk és kérjük a szurkolóktól, hogy értsék meg az idő szavát, nem lehet a sportág ellen fellépni, jogos vagy csak vélt sérelmek miatt. Természetes, hogy ha az embert valami méltánytalanság éri, akkor az ellen elég sokáig szól és küszködik. Jelenleg sokkal többről van szó, mint egy bajnoki döntő, vagy egy Magyar Kupa mérkőzés.

A játékosokra kiszabott büntetés összege meglehetősen magas. Úgy gondolja, hogy ez elrettentő példa lesz ahhoz, hogy máskor ne forduljon elő ilyesmi?

A Budapest Bank liga döntőjének menetrendje
1. mérkőzés: Veszprém, április 26. szombat 17.00
2. mérkőzés: Szeged, május 6. kedd 18.00
3. mérkőzés: Veszprém, május 17. szombat
Amennyiben szükséges:
4. mérkőzés: Szeged, május 20. kedd
5. mérkőzés: Veszprém, május 23/24. szerda
Ezeknek a büntetéseknek az első számú funkciója, hogy a vétségeket valamilyen módon megtoroljuk, ugyanakkor van egy prezentív feladata is. Azaz, hogy visszatartsa a többi játékost is a hasonló cselekedetek elkövetésétől. Ez a pénzösszeg most valóban szokatlanul magas volt. Remélem mindenkinek azt az üzenetet vitte, hogy ez a dolog a játékról szól, a kézilabdáról és nem másról.

Az MTV úgy döntött, hogy durvaság miatt letiltja a bajnoki döntő mérkőzéseinek közvetítését. Ehhez joguk volt, megtehetik ezt a lépést?

Igen. Az MTV maga kérte a május 17-ei mérkőzéssel kapcsolatosan a szervezést. Így a szövetség erre az időpontra tette a harmadik mérkőzést. Az egy másik dolog, hogy úgy tiltotta le, hogy minket, mint együttműködő partnerét nem tájékoztatott. A sajtótájékoztatón, újságírói felvetésre tudtuk meg, hogy mit léptek. Példátlannak tartom ezt a lépést, de nem tehetünk ellene semmit.



A jelenlegi helyzeten mindenképpen változtatni kell, ezt egy külső szemlélő is látja, viszont a megoldást nem. A szövetség esetleg tudja már, hogy mit lehetne tenni?

Igen, igaza van, tényleg változtatni kell. Csütörtök elfogadtuk a jövő évi összes versenykiírást az NB-s osztályokra, a Magyar Kupára, az ifjúsági és serdülőbajnokságokra egyaránt. Komolyabb és határozottabb rendezési előírásokat vezettünk be az új szezonra vonatkozóan. Az elvárásainkat megsokszorozzuk a mérkőzések rendezését illetően, de természetesen ugyanezt megfogalmazzuk a későbbi játékvezetői és delegátusi továbbképzéseken is. Az általunk csak zsűrinek nevezett kollégáknak is, akik ott ülnek az asztal mellett óriási felelőssége van abban, hogy már a legkisebb szikra észrevételekor is azonnal reagáljanak. Az edzői továbbképzéseken pedig különleges hangsúlyt fog kapni az edzők viselkedése, feladata, felelőssége. Remélem, hogy mindenki meg fogja érteni a jól képzett edzőink körében, hogy az eredménynél fontosabbak a sportszerű és tisztességes mérkőzések megvívása. Az eredményhajhászás nem azt jelenti, hogy ha valaki egyszer elnyert valami titulust, akkor utána minden hova be fog jutni. Amennyiben folyamatosan és kitartóan dolgozik, kitűnő eredményei vannak akkor hosszú távon mindig nagyobb elismerést kap, mintha a pályára nem illő módon viselkedne.



Milyen folytatást vár a következő időszaktól, akár a döntő eseményeitől?

Azt nem tudom elképzelni, hogy a későbbiekben ne legyen néhány olyan dolgunk, ami egy csapatjátékban előfordul, de azon leszünk, hogy ennek elejét vegyük. A rendezéssel kapcsolatosan kilencszeresére emeltük a kiszabható büntetőtételeket. Nem azzal a céllal, amit sokan próbálnának belemagyarázni, hogy majd a szövetség bevételhez jusson, erről szó sincs. Éppen az elrettentő erő miatt jelezzük, és ezzel a klubok kérésének tettünk eleget.

A sportolói verekedések, a sportszerűtlen jelenetek a pályán sajnos gyakran előfordulnak. Talán rögtön mindenki a jégkorong mérkőzésekre gondol, amikor három, négy nagydarab, védőruhába öltözött férfi a plexi palánknak esik és ütik egymást, ahol érik. Vagy a futball. Üvöltöző, köpködő focisták, akik hol az ellenfélnek, hol a bírónak rohannak neki. De ott van a vízilabda is. 2002-ben elhíresült Honvéd-Vasas bajnoki döntő örökre beíródott a botrányos mérkőzések közé. Játékosok ütik egymást, akik az életben talán barátok, vagy a nemzeti válogatottban csapattársak. Olykor együtt küzdenek a legnagyobb sikerért, máskor meg egymás ellen. A feszültség mindenkiben egyformán benne van, csak máshogy jön ki. Sokszor nem ott, és nem úgy, ahogy kellene. A sportszerűséget a siker dicsőségének megszerzése háttérbe szorítja, de nem éri meg. A MKB Veszprém és a Pick Szeged most még helyrehozhat valamit.

Részlet Mocsai Lajos leveléből
„A kézilabdázás hazai népszerűsége folytán, az eredmények ismeretében, a médiumok jelenlétével minden kézilabdázó példaképe lehet a fiatalok és a sportot szerető felnőttek társadalmának is. A sportpályán, a sportcsarnokokban látott minták az értelmi, az érzelmi és társadalmi intelligencia megnyilvánulásaiban lehetnek vonzóak és taszítóak a jövő nemzedéke számára. A szülők, a gyerekek, a támogatók egyre nagyobb számban történő elengedhetetlen segítségét, részvételét jelentheti sportágunkban, a kivívott szimpátia mértéke, de ugyanakkor rendkívül gyors folyamatban a negatív tendenciák érvényesülésével a kézilabdázás népszerűségét, támogatóit és tömegbázisát vesztheti.” A teljes levél megtekinthető a oldalon.