Csillagot kapott a stúdiómogul

Természetesen Mickey egér is megjelent Minnie-vel együtt, amikor a volt Disney főnök, Michael Eisner pénteken csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.

A Walk of Fame-en felavatott új csillagot Eisner a Paramount Pictures stúdió elnökeként és a Walt Disney Co. vezetőjeként érdemelte ki.

A John Travolta celebrálta ünnepségen a 66 esztendős stúdiómogul meghatottan mondott köszönetet a forgatásáról kifejezetten a kedvéért odarepült Travoltának: "Bármi, amibe együtt belefogtunk a Paramountnál, siker lett. Ő az én kabalám. És természetesen a sikeremet is azoknak köszönhetem, akikkel együtt dolgoztam."

Eisner, aki a televíziónál kezdte pályafutását, 1976-ban lett a Paramount elnöke, s a filmstúdió olyan blockbustereket köszönhetett neki, mint Az elveszett frigyláda fosztogatói az Indiana Jones-sorozatból. A Disney 1984-ben szerezte meg magának, és egészen három évvel ezelőtti elköszöntéig is dolgozott. (A cégtől a részvényesek elégedetlenkedése miatt kellett távoznia.)

Az ő vezetése idején nyílt meg a párizsi, a tokiói és a hongkongi Disneyland, megszerezte az egereseknek az ABC tévétársaságot és a Miramax Pictures stúdiót is.

A filmes szakember nem vonult vissza 2005 után sem: saját céget alapított Tornante Co. néven, és továbbra is a szórakoztatóiparban kamatoztatja gazdag tudását.
Forrás: MTI