Tagadják a lobbivádat

Az európai parlamenti képviselők képzésével foglalkozik az a szervezet, amelyet az Európai Parlamentben (EP) tiltott lobbizással vádolnak - mondta Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő. A napilap pénteki számában arról írt, hogy Jens-Peter

A dokumentum szerint az iroda tevékenységében részt vevő parlamenti tagokat személyesen választották ki, hogy üzleti érdekeket szolgáljanak Alejo Vidal-Quadras Roca spanyol képviselő irányításával. A listán megadott egyetlen magyar képviselő a szocialista Herczog Edit.

A politikus az MTI-nek azt mondta, az alapítványként működő European Business and Parliament Scheme (EBPS) célja az, hogy tréningeket szervezzen a parlamenti képviselők számára, szakmai érdeklődésüknek megfelelően. Megjegyezte: a tréningeken a 785 parlamenti képviselő mindegyike részt vehet.

A képviselő azt mondta: a szervezet alapszabálya szerint nem lehet a parlamentben aktuálisan folyó törvényalkotó munkával kapcsolatban tréningeket szervezni, pontosan amiatt, hogy a lobbitevékenységet kizárják.

Herczog Edit közölte: a szervezet fővédnöke Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke, vezetője pedig Alejo Vidal-Quadras Roca spanyol néppárti képviselő, aki a parlament egyik alelnöke is. Hozzátette: az EBPS-t a vállalatok befizetései tartják fent, de ezeket a forrásokat kizárólag a működési költségekre lehet fordítani.

Az EP-képviselő szerint a vitát az robbantotta ki, hogy novemberben az elnökök tanácsa és quaestorok értekezlete úgy döntött, irodát ad az EP épületében a szervezetnek, miután az EBPS nem lobbitevékenységgel foglalkozik, hanem a képviselőknek szolgáltató intézmény.

A magyar politikus szerint Jens-Peter Bonde, aki az ügyet kirobbantotta, azt állítja, nem kaphattak volna irodát. Kitért arra, hogy a dán származású Bonde nemrégiben mondott le az európai parlamenti képviselőségéről, és euroszkeptikusként tartják számon.

Herczog Edit azt mondta, nem hivatott azt eldönteni, hogy jogosultak-e irodára, ezzel a kérdéssel az elnöki konferenciának és a quaestoroknak kell foglalkozniuk.

Arra a kérdésre, hogy üzleti érdekek mentén lobbizott-e, Herczog Edit azt mondta: nem, hiszen a szervezet alapszabálya tiltja a lobbitevéknységet. A feladata az, hogy segítse, minél több parlamenti képviselő vegyen részt ezekben a programokban - fűzte hozzá.

A szervezet honlapján megtalálható azoknak a cégeknek a listája, amelyek az EBPS-nek tagjai. Ezek között szerepel a Magyar Nemzet által is felsorolt British American Tobacco, Gaz de France, Ericsson, Telefonica, Unilever, Microsoft.


Forrás: MTI