Döntés a kismamabérletről

Rétvári Bence (KDNP) előterjesztése alapján a Fővárosi Közgyűlés csaknem egyhangúlag döntött arról csütörtökön, hogy a kisgyermeket nevelő, rászoruló szülők részére kedvezményes BKV-bérletet vezet be.A módosított előterjesztést egy tartózkodással fogadta

Az ellenzéki politikus azért kezdeményezte egyéni képviselőként e javaslat elfogadását, mert a tavaly decemberben egyszer már támogatott indítványát azóta sem konkretizálta a közgyűlés.
A tanuló- és a nyugdíjasbérlettel azonos áron, 3.250 forintért árusítandó új bérlet bevezetésének tapasztalatait fél év múlva áttekintik.

Hagyó Miklós közlése szerint 25 ezer jogosulttal számoltak e bérletforma bevezetése kapcsán. Módosítása alapján csak az állandó budapesti lakóhellyel rendelkezők vehetik majd igénybe a kedvezményt. A főpolgármester-helyettes módosítására szeptemberre tolták ki a bérlet bevezetését, amit egyébként tavaly decemberben még áprilisra terveztek.

A bérlet bevezetése kapcsán a szocialisták 200 millió forintot meghaladó bevételkiesést vélelmeztek a BKV-nál, Rétvári Bence azonban vitatta ezt.

Bagdy Gábor KDNP-frakcióvezető és Rétvári Bence bírálta az e döntés kapcsán kiadott, fizetett közleménye miatt a BKV-t, amely Hagyó Miklós sikereként tünteti fel a kisgyermekesek bérletének bevezetését. Felhívták a figyelmet arra, hogy éppen a kormánypártiak hiúsították meg az erről szóló döntést egy hónappal korábban.
Forrás: MTI