Tabajdi GMO-párti?

Tabajdi hitvita helyett érdemi európai vitát sürgetett a géntechnológia ügyében. Tabajdi Csaba, az MSZP EP Delegáció vezetője, a Mezőgazdasági Bizottság főtagja felszólalt a géntechnológiával módosított szervezetek (GMO) alkalmazásáról rendezett plenáris

A magyar szocialista képviselő felszólásában hangsúlyozta, hogy végre érdemi, tartalmi vitát kellene folytatnunk a géntechnológia alkalmazásáról Európában, mert jelenleg csak hitvita, sőt sok esetben hisztériakeltés folyik. A tudományt nem lehet és nem is szabad megállítani, a népesség- és az élelmiszerár-robbanás okán sem tehetjük meg, hogy nem számolunk a biotechnológia, a géntechnológia adta lehetőségekkel, e nélkül nem lehet teljes a zöldforradalom. A márciusban elfogadott biogáz jelentés is mutatja, hogy az EP-ben konszenzus van a bioenergia-termelésre használt GMO növények engedélyezése tekintetében.

"Magyarországon a parlamenti pártok között konszenzus van a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése ügyében, ugyanakkor látnunk kell, hogy ez sok szempontból illuzórikus: az állati takarmányozásra használt importszója 85%-a génkezelt már ma is.

A legfőbb probléma a GMO-val a rengeteg téves, szándékosan, vagy akaratlanul félrevezető információ. A GMO-val foglalkozó multinacionális cégek vonakodnak kiadni a termékeikre vonatkozó részletes dokumentációt, nem partnerek a tudományos vizsgálatokhoz, holott ez elemi követelmény lenne fogyasztóvédelmi szempontból is. De nagyon sok a megtévesztő információ, tudománytalan riogatás a GMO-t ellenzők részéről is.

Nyilvánvaló, hogy a GMO nem játék, óriásiak a kockázatok. Ezért a legfontosabb egy nagyvállalatok káros befolyásától független szakmai ellenőrző testület, intézet felállítása lenne, amely tudományos alapokon, hitelt érdemlően vizsgálná be a GMO termékeket, védelmet biztosítva a veszélyekkel szemben, egyszersmind eloszlatva az indokolatlan félelmeket is."

Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Forrás: MTI