Kidman kikerekedett

Talán a legtöbben Nicole Kidmannek drukkoltak a nemrégiben teherbe esett sztárhölgyek közül, hogy végre igazi anyává váljon. Ám nagy aggodalomra adott okot, hogy Nicole has tájékon nem igazán akart gyarapodni, pedig már méretes pocakkal kellett volna járk

A héten azonban mindenki megnyugodott, amikor a színésznő úgy jelent meg az UNIFEM gyűlésén, mint aki egy hordót tol maga előtt. A jelek szerint a gyereknek sikerült egy hét alatt behoznia az eddigi lemaradását.

Az ausztrálok kedvenc színésznője a szervezet jószolgálati nagyköveteként mondott beszédet. A nők elnyomása ellen harcoló csoportosulás azért Nicolet kérte fel erre a szerepkörre, mert Tom Cruise-túl való válása után mindenki rajta köszörülte a nyelvét. Ám ő mégis talpra állt és most sikeresebb, mint valaha. Kidman mondandója főleg a kiskorú lányok elleni erőszakra hívta fel a figyelmet, mivel háromszoros anyukaként ez dühíti fel leginkább.

Kidman július közepére várja első saját gyerekét. Már van két örökbefogadott csemetéje Tom Cruise-zal, és második férje, Keith Urban tizenöt éves lányának is a hivatalos gyámja lett. Ám természetes úton ez idáig soha sem sikerült anyává válnia. Pedig Xenu földi nagykövete mellett próbálkozott Lenny Kravitz és egy magyar származású milliárdos is a teherbe ejtésével. De szerencsére ráakadt a country zenészre, aki alig két év alatt valóra váltotta legnagyobb álmát.
Forrás: netbulvar.hu