Lakbérmutyi - 13 ezret fizet a korméányszóvívő az Andrássy úti lakásért

Feljelentette egy volt önkormányzati képviselő Batiz Andrást, a volt kormányszóvivőt, mert állítólag jogsértő módon jutott hét évvel ezelőtt egy titokzatos lakáscserével Andrássy úti önkormányzati lakásához, amelyért azóta is szociális lakbért fizet - írt

A lap úgy tudja, hogy Batiz András a tavalyi, egyébként a terézvárosi rászorultak körében "horribilisnek" számító százötven százalékos lakbéremelés után is csupán 13 ezer forint szociális lakbért fizet lakásáért.

A Magyar Hírlap szerint a kérdés az: miként kerülhetett a kormányszóvivő hét éve, akkor még az RTL Klub sztárriportereként, a Fókusz főszerkesztőjeként szociális rászorulóként a terézvárosi bérlakásba, s főként milyen alapon állapítottak meg neki szociális lakbért.

A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy 2004 és 2006 között, amikor Batiz András kormányszóvivőként - tehát vagyonbevallásra kötelezett köztisztviselőként - dolgozott, szintén nem vizsgálták meg a rászorultságát a szociális lakbérre.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Lászay János volt önkormányzati képviselő szerint előfordulhatott, hogy Terézvárosban tömegesen sértették meg a törvényt és a rendeleteket, s ezzel - Lászay szerint - akár több százmilliós vagyoni hátrányt okozhattak az önkormányzatnak. A volt képviselő emiatt a napokban feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

Batiz András a Magyar Hírlap az üggyel kapcsolatban feltett kérdésére válaszolva kijelentette: "minden törvényes és erkölcsileg is feddhetetlen volt abban, ahogyan 2001-ben hozzájutottam a VI. kerületi önkormányzati lakás bérleti jogához".

"Kizárólag azt a lehetőséget kaptam meg ugyanis, amit az akkori fideszes vezetésű önkormányzat minden más magyar állampolgárnak is biztosított" - tette hozzá Batiz András.
Forrás: MTI