Ülésezett a TÖOSZ

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége kibővített elnökségi ülést tartott 2008. április 22-én. Az elnökség megtárgyalta és véglegezte a TÖOSZ 2008. május 7-ei küldöttgyűlésének előterjesztéseit.

A szövetség legfőbb döntéshozó szervének rendezvényén a legfontosabb téma az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos egységes önkormányzati állásfoglalás kialakítása.

Az elnökség áttekintette az egyes önkormányzatok nemzetbiztonsági védelem alá helyezéséről szóló vitát, amellyel kapcsolatban megállapította, hogy a TÖOSZ elnöksége fontosnak tartja, hogy az európai uniós pályázati források felhasználása törvényesen, hatékonyan és a legszélesebb nyilvánosság előtt történjen. A pályázatok tisztaságát veszélyeztető minden törekvéssel szemben indokolt megfelelő eszközökkel fellépni; a TÖOSZ elnöksége ugyanakkor sérelmezi, hogy az önkormányzati szférát érintő kormányzati döntésről nem volt egyeztetés az országos önkormányzati szövetségekkel; a TÖOSZ elnöksége kezdeményezi, hogy rövid időn belül kerüljön sor egyeztetésre, melynek révén pontosítani lehetne a 3011/2008. számú kormányhatározatot. A vitatott kormányhatározat jelen formájában nem felel meg a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. Törvény 77.§-a (2) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazásnak, ugyanis a felsorolt önkormányzatok nem minősülnek a nemzetbiztonsági védelem alá eső szerveknek; a TÖOSZ elnöksége szorgalmazza, hogy a kötelező védelem alól kerüljenek ki az önkormányzati szervek.

Ugyanakkor ne csupán a jelenlegi szabályozásban szereplő kiemelt (fővárosi, megyei, megyei jogú városi és fővárosi kerületi) önkormányzati kör számára váljon lehetővé igényük és kezdeményezésük alapján a nemzetbiztonsági védelem.

Az elnökség tárgyalta az un. internet-adó bevezetésére vonatkozó kezdeményezést és megállapította, hogy támogatja a kulturális alap összegének kiszámíthatóvá tételét, viszont nem ért egyet az internet-adó bevezetésével, mert annak várható hatását ellentétesnek tartja az információs társadalom erősítése és az infokommunikáció elterjesztése érdekében tett intézkedésekkel. Magyarország verseny- és munkaképessége, valamint az esélyegyenlőségre törekvés indokolja az internet jelenleginél szélesebb-körű elterjesztését.

Az elnökség továbbá megtárgyalta a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezést, amellyel kapcsolatban a következő álláspontot alakította ki: a TÖOSZ elnöksége megérti a MOK álláspontját az egészségügyi ellátást biztosító praxisok finanszírozásával kapcsolatban, ugyanakkor megdöbbentőnek tartja, hogy a Kamara képes lenne a polgárok alapvető egészségügyi ellátását veszélyeztetve érvényesíteni érdekeit azzal, hogy támogatja az orvosok finanszírozási szerződéseinek felbontását; a TÖOSZ elnöksége nem ért egyet azzal a lépéssel, hogy egy háromszereplős rendszerben az egyik tag megfenyegeti a másik két résztvevőt. Az önkormányzatok felelőssége az alapellátás biztosítása az egészségügy területén is, amelyet településeink lehetőségeikhez képest igyekeznek a legmagasabb színvonalon ellátni. Minden olyan törekvést, ami veszélyezteti ezt a szolgáltatást, kénytelenek vagyunk az önkormányzatok elleni lépésként értelmezni.

A TÖOSZ elnöksége reméli, hogy a Kormány és MOK közötti finanszírozási támogatásokról szóló tárgyalások hamarosan eredményre vezetnek, és az egészségügyi alapellátás finanszírozása hosszútávra szólóan biztosíthatóvá válik.

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

Forrás: MTI