Pokol a föld alatt és föld felett

A minap láttam egy óriásplakátot a Szőnyi út környékén, újra nyílik az Ifipark. Megörültem, mert az én ifjúságomból ugyan kimaradt, de legendás híre még ma is él. Megtudtam, hogy a plakáton szereplő Ifipark, nem azonos a hatvanas-hetvenes évek kultuszhely

Amúgy is itt a retró. A retródivat, a neohatvanas és -hetvenes évek tárgyakban, zenében köszönnek vissza. Akkoriban ott volt a Rolling Stones, a Woodstock, diáklázadás, Janis Joplin, Doors és Jimi Hendrix, na meg a Che Guevara-kultusz. De mi jutott ebből Magyarországra?

Tímár Péter Csinibaba című filmjében megpróbálta humorra ábrázolni azt, amiben az akkori fiatalok éltek. Volt öröm és szórakozás, amit elsősorban a zene jelentett. Sorban alakultak a zenekarok, jött a táncdalfesztivál, a Ki mit tud?, lehetőség akadt, de nem mindenki számára. Bulizni viszont sok helyen lehetett. A teljesség igénye nélkül pillantsunk bele, hogy milyen „cool” helyek is voltak.

Budai Ifjúsági Park: A legjobb?

A Budapesti KISZ-Bizottság megkapta a Fővárosi Tanácstól az Ybl téri Várbazár épületét. A „kiszesek” társadalmi munkáztak, s 1961 augusztus 20-án megnyílt a következő két és fél évtized legnépszerűbb szórakozóhely. Az 1960-as évek vége számított az első csúcskorszaknak. 307 ezer jegyvásárló 1969-ben, miközben olyan bandák léptek fel, mint a Kex,a Sakk-Matt, vagy a Tűzkerék. Minden ment volna simán, csakhogy az akkori klubvezető sikkasztás vádjával lebukott. Rajnák igazgató hat év szabadságvesztésre ítélték és ez pont elég volt ahhoz, hogy az Ifipark életében új korszak kezdődjön. A 70-es évek közepétől befészkelte magát a kemény rock, de a 80-as években a Beatricenek már kevesebb babér termett. 1980. májusában egy Edda koncert alkalmával a park bejáratához vezető lépcsők kőfalai leomlottak, és öt fiatal megsérült a balesetben. Ekkor a parkot két hónapra be is zárták, és ez már előre vetítette a létesítmény további sorsát. A Várbazár építészetileg és akusztikailag eleve alkalmatlan volt szabadtéri koncertek helyszínéül. 1984 őszén egy punfesztivállal zárt be végleg a szórakozóhely.

Egyetemi Színpad: Duplán záró és nyitó

Kétszer nyílt meg és kétszer zárt be. Először 1957-ben, az ELTE BTK Pesti Barnabás utcai épületében, ahol az értelemre vágyó budapesti ifjúság megkaphatta amire vágyott. Itt adták elő Orszáczky (Syrius) szimfónikus rockoperáját (Széttört álmok). 1978-ban itt kezdte a Spions. A 80-as években a Bizottság, az Európa Kiadó, a Neurotic és a Kontroll uralta a terepet. Az itt működött filmklub volt a Balázs Béla Stúdió elődje. 1989 körül a Fidesz Tudatalatti Klubja rombolt itt régi rendszert és próbált újat építeni. A 90-es évek elején bezárt, de helyette egy sokkal sokkal barátságosabb Egyetemi Színpad nyílt 1992 november 21-én. Három év elteltével azonban ez is bezárt.

Almássy téri Szabadidőközpont: Ki mit tud, Bonanza és a táncház

1983-ban nyitott meg Almássy téri Úttörő és Ifjúsági Ház, Szabadidőközpont néven.
A szabadidőközpont szolgált helyszínül az 1983-as Ki mit tud? televíziós selejtezőhöz és döntőhöz is. 1984 novemberében itt rendezték meg az experimentális művészetek (zene, képzőművészet, film) első nemzetközi fesztiválját, a Plánum '84-et. Az Almássy tér Club 2000 és Club MM koncertsorozatán gyakorlatilag mindenki fellépett, aki a 80-as években valamit is számított. Éveken át itt rendezték az AORTA (Amatőrök Országos Rock Találkozója) tehetségkutató versenyek döntőjét is. Az intézmény sikeres programjai közé tartozott a múltban Budapest egyik legnépszerűbb gyermekjátszóháza, a Kölyökvár, és innen indult a Téka Táncház is. A központ falai között tartotta első lemezbemutató koncertjét az Első Emelet, és itt alakították meg a Bonanza Banzai első klubját is 1987-ben. De mára ez is a múlt része lett. Az intézmény 2007 december 31-ével az intézmény bezárta kapuit, ma már a honlapja sem jelenik meg.

Fekete Lyuk: A föld alatti pokol

Az első igazi alternatív hely, szó szerint underground: a Ganz Mávag gyártelep Vörösmarty Művelődési Háza alatt. A föld alatti pokol, ahogy akkoriban beszéltek erről a helyről. Állítólag nem volt ez annyira félelmetes, mint amilyen híre volt. 1988-ban nyitották meg a Deja Vu Revüt szervező Balkan Tourist tagjai. A pince lepusztultsága gyorsan odaszoktatta a punk szubkultúra különös figuráit. A Balkanosok távozta után sima (a feketeség szó szerint elevszett) Lyukban felvonult a teljes hazai alternatív mezőny, de külföldi zenekarok is érkeztek. Később őket sem kerülte el az eladósodás, a tönkremenés, a névváltoztatások körüli herce-hurca, végül a bezárás sorsára jutottak.

Fiatal Művészek Klubja: New wave diszkók

1960-tól egészen 1998-ig működött. Létrehozását a KISZ kezdeményezte, majd a Fővárosi Tanács, illetve Önkormányzat vette át kezelését. Évtizedeken át a hivatalosan el nem fogadott művészeti jelenségek, szellemi megnyilatkozások bemutatkozásának a helyszíne volt. Aktív klubélete mellett képzőművészeti kiállítások, zenei programok, ismeretterjesztő előadások jellemezték profilját. Az első „new wave” diszkók, magyar rádióban soha nem hallható zenék, koncertek, hajnalig nyitva tartó étterem. 1998 után jogutódja a Fővárosi Önkormányzat által létrehozott Trafó Kortárs Művészetek Háza.

Közgáz: Még ma is él

A 80-as évek kezdetétől az emeleti kis klubban rendezték a koncerteket. Volt itt Gazember, VHK, Kretens, Invázió 84. Ahogy nőtt a közönség, a zene leköltözött az aulába. 1985 áprilisában, a Közgáz könyvtárának betonudvarán tartotta első utolsó utáni koncertjét az URH, vendége volt a teljes akkori élmezőny. Az Európa Kiadótól kezdve a Sexepilen át egészen a Sziámiig. 1991 végén, egy évvel azután, hogy a Közgazdaságtudományi Egyetem ejtette Marx nevét, itt adta búcsúestjeit a KFT. Ma már csak egy hely, a sok közül extrák és legendás estek nélkül.

Ikarusz: a H. U. R. K. A után

1981 őszén megszűnt a H.U.R.K.A. színtársulat, gazdája pedig, az Ikarusz autóbuszgyár ekkor saját amatőr művészeti együttesének fogadta a Kontroll Csoportot. Mindenki jól járt: a zenekar addig elképzelhetetlenül jó körülmények között gyakorolhatott, koncertjeire özönlött a nép. Itt játszotta búcsúkoncertjét 1969 decemberében Radics Béla Sakk-Mattja. Pályája elején játszott ebben a kis zuglói klubban KFT, de ugyanitt búcsúzott a közönségtől az URH is.

Tilos az Á: Drogtól a rádióig

Már majdnem kihagytam, amikor kollégám szólt, hogy a Tilos az Á-nak itt a helye. Valóban, az 1989 szilveszterén, a Bakony étterem helyén megnyílt pesti alternatív kocsmák prototípusa. Az Á élő- és konzervzenei kínálata nem ismert műfaji korlátokat, minden másságot befogadott, mindenkivel megszerettette a világ legkülönbözőbb zenéit. Ám sok baj volt vele. Hol a környékbeliek hívtak rendőrt a zaj miatt, hol maguktól jöttek, kalózkodó Tilos Rádiót vagy drogokat keresni. Jövedéki engedély híján abba kellett hagyni a tömény árusítását, anélkül pedig nem kocsma a kocsma. Ennek hatására 1995 decemberében ez a hely is bezárt.

Petőfi Csarnok: Ha nem elég a hely

Alig félévvel a Budai Ifjúsági Park 1984 novemberi bezárása után, 1985 áprilisában megnyílt a főváros új ifjúsági szórakozóhelye. Noha alapjait már 1885-ben lerakták, hiszen a mai PeCsa helyén ebben az évben az Országos Kiállítás alkalmából épült fel és nyílt meg az Iparcsarnok. Funkciójából adódóan nem válhatott szűk rétegeket vonzó irányzatos hellyé mégis jöttek a külföldi sztárok (Test Department, Nico, Billy Bragg, Nick Cave, David Byrne, az elsô két Hungaro Carrot). A magyaroknak – néhány kivételtől eltekintve - túl nagynak bizonyult a kétezer fős terem. A nagyterme még ennél is nagyobb, 6000 fő befogadására képes. Ezen kívül három klubszobája helyt ad ma is a rock-, a jazz és folkkoncerteknek, százféle gyermekprogramnak, divatbemutatóknak, vásároknak és itt működik a főváros legnépszerűbb bolhapiaca is.

A mai budapesti éjszakának is megvan a maga szépsége, csak meg kell találni. Kinek milyen a stílusa, egyénisége, vagy egyáltalán mire van igénye. Aztán évek múlva valaki megírhatja az E-Klub, a West Balkán, a Corvintető, vagy a Gödör múltját.