Pikáns Beckham titkok

David egykori szeretője újabb részletekkel áll elő a közös buja estékről. A világ két legnagyobb karrierista hölgye minden bizonnyal Paris Hilton és Rebecca Loos. Az örökösnő azzal keresi a kenyerét, hogy bulizik, míg a mostanában modellként tündöklő Rebe

Ám az utóbbi időben nem kap akkora felhajtást, mint korábban, ezért újabb részletekkel áll elő a viszonyukról. A mindenre vevő brit producerek pedig gondolkodás nélkül kerekítettek egy show műsort a vallomás köré. Az első adás néhány héten belül már látható is lesz, amit várhatóan még jó pár követ.

A siker szinte garantált, hisz az angolok mindenre harapnak, amiben a Beckham név szerepel. Még akkor is, ha a mostani sztoriktól senkinek sem fog leesni az álla. Hisz négy éve Loos már kiadott egy igen részlet gazdagnak nevezhető könyvet a futórománcról. Szóval újat elviekben már nem tud mesélni, hacsak nem színezte ki egy kicsit a történteket. Egyéb részletet nem árultak el a műsorról, a reklámnak szánt interjújában Becca csak annyit mondott, hogy semmit sem bánt meg. Sőt, kifejezetten örül, hogy befeküdt a focista ágyába, mert így sokkal erősebb lett a Beckham házaspár házassága.

Persze a csábítónak is jól jött a néhány együtt töltött este, hiszen azóta nincsenek filléres problémái. Hónapokig járta a különböző beszélgetős műsorokat, könyvet adott ki, és szerepelt egy valóságshow-ban. De gyakran látható újságok címlapján is lenge öltözékben, mert szereti mutogatni újjá faragott domborulatait.
Forrás: netbulvar.hu/people.com