Ikarus, a gördülő legenda

Veterán Ikarus buszokkal nyílt meg a Közlekedési Múzeum új, "Ikarus, a gördülő legenda" című kiállítása.

A tárlat aktualitását nemcsak az adja, hogy 60 éve, 1948-ban gördült ki a mátyásföldi gyár szerelőcsarnokából az első Ikarus busz, hanem az is, hogy idén megszűnik gyártásuk. A magyar ipartörténet egyik büszkesége legendává vált. A hatvan év alatt nyolc alaptípus sorozatgyártása folyt, mind a nyolc világhírű lett.

Az Ikarus buszoknak emléket állító tárlaton helyet kaptak képek, dokumentumok, modellek. A tablókon a termékcsaládokat és típusokat ismerhetik meg a látogatók. A modellek között található két MÁVAG-típus, a TR 5 és a TR 3.5, az Ikarusok közül látható többek között a 630-as, az 55-ös, a 60-as, a 280-as, a 270-es és a 254-es. A vitrinekben lámpa, műszerfal, kormánykerék, kuplung és dísztárcsa került. Az Ikarus 60-as troliból mára csak a bemutatott díszrácsa maradt.

Érdekessége a bemutatott anyagnak, hogy olyan magángyűjtők állították össze, akik az Ikarus elkötelezett híveiként évek óta gyűjtik és mentik a még fellelhető emlékeket.

A tárlat keddi megnyitóján több veterán Ikarus busz is látható volt, így a legendás IK55-ös "Faros", a jól ismert IK260-as pesti kék, egy IK311-es piros, valamint egy IK311-es honvédségi hathengeres busz, az IK630-as nyitott busz és egy IK710 D tűzoltó autó is.

A kiállítás április 22. és június 1. között látható a Közlekedési Múzeumban.
Forrás: MTI