2 milliárdos pályázatot írt ki kerékpárút-fejlesztésre a GKM

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet egyebek mellett a kerékpáros forgalom biztonságos közlekedési feltételeinek biztosítására, a környezetkímélő közlekedést szolgáló beruházások megvalósulásán

A GKM által kiírt felhívásra tervezési, építési, valamint szélesítés és burkolat-megerősítésre vonatkozó pályázatok is benyújthatóak. Az első forduló keretében 2008. május 14-ig, a második fordulóban 2008. július 31-ig lehet benyújtani a pályázatokat.

A megpályázható és vissza nem térítendő támogatás keretösszege mind a 2008. évi első fordulóra, mind pedig a másodikra (2009. évi megvalósítási kötelezettséggel) 1-1 milliárd forint.
Forrás: MTI