Madonna a lista élén

Madonna vezeti a hétfőtőtől érvényes brit kislemezlistát 4 Minutes című dalával, amelyet Justin Timberlake-el együtt énekel. Ezt a dalt az énekesnő április 29-én megjelenő, Hard Candy című nagylemezéről másolták ki, s már videója is elkészült.

Madonna immár 13. kislemezével ért fel a brit lista csúcsára. A Hard Candy 23 évvel azután kerül a lemezboltokba, hogy előadója először volt első helyezett Nagy-Britanniában.

A 4 Minutes Estelle és Kanye West közös dalát, az American Boyt szorította le a lista éléről.

Madonnának a Hard Candy lesz a 11. stúdióalbuma, ezenkívül több soundtrack- (filmzene) albumot és válogatást adtak ki tőle.

A lemezen Justin Timbelake-en kívül közreműködött Timbaland, Pharrel Williams a Neptunesból és Nate "Danja Hills.

A többszörös Grammy- díjas Madonnát, aki amellett, hogy sikeres énekes és dalszerző, már producerként, gyermekkönyvek szerzőjeként, rendezőként és dokumentumfilmesként is jegyzik. Már jóval több mint 200 millió lemezét adták el több mint negyedszázaddal ezelőtt kezdődött karrierje során. Idén március 10-én Madonna is a Rock and roll halhatatatlanjainak bő kétszázas "klubjába" került. Az amerikai énekes évek óta Nagy-Britanniában él.

Az eheti brit albumlistát egyébként a brightoni Kook együttes vezeti Konk című lemezével, a második helyen Leona Lewis Amerikában listát vezető Spirit, a harmadik Mariah Carey E=MC2 című korongja.

Forrás: MTI