Britney újra a tévében

Britney Spears ismét szerepet kap egy az Egyesült Államokban futó népszerű vígjátékban - tudta meg a People magazin. Az énekesnő márciusban már játszott a How I Met Your Mother (Hogyan ismertem meg anyádat) című sorozatban.

Vendégszereplésének köszönhetően az lett a vígjáték legnézettebb epizódja. A magazinnak nyilatkozó, névtelenséget kérő forrás azt mondta: "a műsor frenetikus, akárcsak Britney." Hozzátette: az énekesnő "annyira élvezte az első forgatását, hogy valóban vissza akart térni. Közös döntés volt, hogy ismét együtt dolgozunk" - mondta a forrás.

A tervek szerint az egykori pop-hercegnő ismét feltűnik egy epizódban. A sorozat tulajdonosa egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Britney korábban is szerepelt már a vásznon. Az "Álmok Útján" című mozifilm hatalmas bukás volt 2006-ban. Az énekesnő korábban is vendégszerepelt már tévésorozatban: 2006-ban a "Will és Grace" egyik részében tűnt fel, de tiniként a nézők láthatták a Sabrina, a tinédzser boszorkány egy epizódjában is.

Az énekesnő tavaly év végén zűrös magánélete miatt került a bulvárlapok címlapjára. Elvesztette gyermekei láthatását is, miután volt férjének nem akarta őket visszaadni. Kórházba is került, mert idegei felmondták a szolgálatot.


Forrás: hirado.hu