Ünnepelt a kamarazenekar

Ünnepi hangversennyel zárul kedden a Zeneakadémia nagytermében a Liszt Ferenc Kamarazenekar idei bérletsorozata, amellyel alapításuk 45. évfordulójáról emlékeznek meg.

Rolla János művészeti vezető az MTI-nek elmondta: a 40. évfordulóra érlelődött meg bennük az elhatározás, hogy megújítják a zenekart; ekkor még az alapító társulat szinte érintetlenül játszott együtt. Ebből a szempontból tehát az utolsó öt év mozgalmasabb volt, mint a megelőző negyven, és gyakran előfordult, hogy évente 120 koncertet adtak.

Beszámolója szerint a régi tagok egyenként mentek nyugdíjba, hogy a hagyomány folyamatosan átörökítődjék, a játékstílus, a hang ne szenvedje meg a megújulást.

Nevükhöz fűződik a Zempléni Művészeti Napok megteremtése 1992-ben. Igyekeztek megnyerni a fesztiválnak számos nagyszerű muzsikuspartnerüket, akik szívesen jöttek.

"Amikor 2003-ban úgy döntöttünk, abbahagyjuk, azért tettük, mert túlnőttek rajtunk a feladatok"- jegyezte meg Rolla János.

Az évforduló alkalmából a jövő hónapban könyv jelenik meg a Liszt Ferenc Kamarazenekarról.

Az ünnepi esten Beethoven c-moll vonósnégyesének kamarazenekari verziója és Karl Amadeus Hartmann Concerto funebre című műve hangzik el, mivel ez a szólista, Alina Ibragimova repertoárját jellemző egyik darab. Schönberg Megdicsőült éj című alkotása zárja a műsort. A 23 éves Alina Ibragimova a legnevesebb karmesterekkel és kamaramuzsikusokkal dolgozik együtt, egy 1738-as, Georg von Opel tulajdonában lévő Pietro Guarneri mesterhangszeren játszik.

Az 1963-ban alapított Liszt Ferenc Kamarazenekar nemcsak a magyar, hanem a világ zenei életének élvonalába is tartozik. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból alakult együttes fennállása óta szinte minden kontinensen fellépett már, olyan világhírű hangversenytermekben is játszottak mint a New York-i Carnegie Hall, a tokiói Suntory Hall, a Sydney Operaház, a párizsi Théatre de la Ville vagy az amszterdami Concertgebouw.

Az 1963-ban végzős zeneakadémistákból alapított együttes első művészeti vezetője a páratlan szakértelmű Sándor Frigyes volt, aki meghatározó szerepet játszott a kamarazenekar munkájában. 1979-ben bekövetkezett halála óta a koncertmester, Rolla János vezeti a Liszt Ferenc Kamarazenekart.
Forrás: MTI