Nem járnak színházba

Az oroszoknak több mint egyötöde (22 százaléka) még soha életében nem járt színházban - derül ki egy közelmúltban végzett felmérésből. Az Oroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) április 5-6-án 46 megye 153 településén 1600 embert faggatott ki szí

A megkérdezetteknek csaknem a fele (48 százaléka) a kérdezőbiztosok faggatózására kitérő választ adott, mondván, hogy "valamikor" járt már színházban.

Az oroszok 15 százaléka évente legfeljebb egyszer jut el egy előadásra, 11 százaléka évente több alkalommal is.

A lakosságnak mindössze 2 százaléka nevezhető megrögzött színházlátogatónak: ezek havonta akár több alkalommal váltanak jegyet az előadásokra.

A színházlátogatástól visszatartó okok között a legtöbben a távolságot nevezték meg, mondván, hogy lakhelyükhöz közel nem működik egyetlen teátrum sem, a válaszadók 17 százaléka pedig időhiányra hivatkozott.

Az oroszok 16 százalékát egyáltalán nem érdekli a színházi műfaj, 14 százalék pedig a jegyárakat drágállja. A válaszadók 4 százaléka a televíziós színházi előadásokat preferálja, további 4 százalék pedig a jó színházi társulatok hiányával magyarázza a műfajtól való idegenkedést.
Forrás: MTI