Hatékonyabb szakképző központot adtak át

A gazdaság igényeihez rugalmasan alkalmazkodó, a hatékonyabb szakképzést megvalósító Térségi Integrált Szakképző Központot (TISZK) adtak át pénteken Székesfehérváron; a létesítmény európai uniós forrásból és az önkormányzat támogatásával valósult meg.

A Gróf Széchenyi István Műszaki Szakképző Iskola területén, 1,15 milliárd forintos pályázati pénzből, valamint 275 millió forint önkormányzati támogatásból kialakított központ keretében hat szakképző intézmény, valamint két főiskola működik együtt - mondta el a TISZK Kht. ügyvezetője.

Nagy Róbert tájékoztatása szerint a központ létrehozásának fő célja a munkaerőpiac és a szakképzés közötti összhang megteremtése, s az együttműködő intézmények számára a korszerű, csúcstechnológiát megtestesítő berendezések összehangolt használatának biztosítása.
A korszerű technika és technológiák megismerésének eredményeként a szakképző intézményekből "kész", s a munkaerőpiacon keresett szakembereket tudnak képezni.
A székesfehérvári TISZK-ben kereskedelem-marketing, gépészet, E-oktatás, illetve informatika szakmacsoportban végzik a fiatalok gyakorlati képzését.

A rendszer nagy előnye, hogy az oktatáshoz szükséges berendezések - például a számítástechnikai eszközök - nagy részét több szakma is használhatja, továbbá, hogy a nagy értékű eszközöket nem kell mindegyik iskolának külön-külön beszereznie.

A központban többek között CNC esztergán, CNC koordináta mérőgépen, univerzális csúcsesztergán és ipari robotcellán tanulhatják a szakmát a diákok.

A központ ad majd otthont a felnőtt képzésnek, az eszközöket, tantermeket továbbképzésre is hasznosítani kívánják, idővel pedig távoktatási centrumot is létrehoznak.

Az ünnepélyes avatáson részt vett Magyar Bálint, a MeH államtitkára, aki az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv első szakaszában országosan 16 TISZK jött létre, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében pedig 30-35-öt szerelnek fel az uniós pályázati lehetőségek kihasználásával.

Székesfehérvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak elébe kell mennie a gazdaság igényeinek, s segítenie kell a szakképzést azért, hogy jól képzett, a munkaerőpiacon keresett szakember-utánpótlással segítse a versenyképesség megőrzését.

Ez különösen így van a fejlett gazdasággal, 72 ezer munkahellyel rendelkező Székesfehérvár esetében - mondta Warvasovszky Tihamér.


Forrás: MTI