Pécs ügye az egész ország ügye

A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) komoly feladatokat állít a rendőrség elé, azok megoldására a testület időben és megfelelően fel fog készülni - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.

Pécs ügye az egész ország ügye. E megtisztelő címhez kötődő rendezvényeket úgy kellene lebonyolítani, hogy mindenki számára emlékezetesek legyenek. A programok rendőri vonatkozású teendői a baranyai állományra hárulnak, mely szükség esetén erősítést is kaphat - közölte Bencze József újságírókkal a pécsi EKF-programban résztvevő városok rendőri vezetőivel folytatott tanácskozás szünetében.

A rendőr altábornagy utalt rá: a rendőrség felkészítését Sárközi Ferenc dandártábornok, Baranya volt rendőrfőkapitánya koorodinálja. A tapasztalt rendőri vezető feladata egyebek mellett, hogy tájékozódjon Európa korábbi kulturális fővárosainak rendészeti gyakorlatairól és ennek felhasználásával dolgozza ki a pécsi stratégiát.

Bencze József szólt arról is, hogy Sárközi Ferencet bízta meg Magyarország 2011-es, az európai uniós soros elnökségével összefüggő rendőri teendőinek megszervezésével. Fél év alatt ugyanis mintegy nyolcvan uniós esemény lesz Magyarországon, s számítani lehet globalizáció-ellenes megmozdulásokra is.

Sárközi Ferenc csütörtökön nem nyilatkozott, korábban viszont azt mondta az MTI-nek, hogy munkaanyagot készít az EKF-program kapcsán a rendőrségre háruló feladatokról. Ebben megkülönböztetett figyelmet szentel a közlekedés-szervezés és a bűnmegelőzés teendőire, de javasolja majd az építkezések biztosítását, továbbá a rendőrök idegen nyelvi oktatásának erősítését, valamint a rendezvénysorozat népszerűsítését rendőrautókon. Megjegyezte, ettől függetlenül a közelmúltban már két, 15 millió forint összértékű program is indult a helyi rendőrök felkészítésére az EKF-programmal összefüggésben.

Mészáros András, az EKF főigazgatója azt közölte: a program menedzsmentje számára kiemelten fontos a rendőri vezetőkkel való párbeszéd és a közös munkára való felkészülés, mert azt szeretnék, ha a 2010-ben a Pécsről távozó vendégek pénztárcája nem azért lenne üres, mert ellopták tőlük a pénzt, hanem azért, mert színvonalas előadásokra és szolgáltatásokra költötték.

Forrás: MTI