A rendőrség is készül a sztrájkra

Megerősített szolgálattal készül a rendőrség pénteken, az egész naposra tervezett BKV-sztrájk idején a fővárosi közlekedés biztosítására - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a távirati iroda megkeresésére.

Tafferner Éva elmondta, a rendőrség a KRESZ-szabályok fokozott betartására, körültekintő vezetésre kéri az autósokat. Utalt arra, hogy várhatóan többen ülnek majd kocsiba a "hétvégi autósok" közül is, akik kevésbé gyakorlott vezetők.

Közölte, tekintettel a várható torlódásokra, a nagyobb közlekedési csomópontokban megerősített szolgálatot látnak el. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy a közlekedési rendőrök karjelzéssel irányítják, illetve gyorsítják majd a forgalmat.

Elmondta azt is, a rendőrség nem tervezi sem a buszsávok megnyitását, sem pedig a villamosvonalakon való közlekedést. Arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a várható dugók miatt biztosítani kell a mentő-, vagy a tűzoltóautók közlekedését.

Tafferner Éva közölte, a rendőrség a sztrájk ideje alatt folyamatos tájékoztatást ad az aktuális közlekedési helyzetről.

A teljes munkabeszüntetés 0-24 óráig tart majd, de a járművezetők csak üzemkezdettől üzemzárásig sztrájkolnak, így az éjszakai járatok menetrend szerint közlekednek pénteken is. Ez azt jelenti, hogy péntek hajnali 4.30-ig még járnak a (kilencszázzal kezdődő számú) éjszakai buszjáratok.

Forrás: MTI