Megint nem jött be a rablómese

Ismét kitalált rablómese miatt indulhat eljárás egy házaspár ellen, ezúttal Tolna megyében - értesült a HavariaPress. Kedden dél körül a paksi rendőrségre telefonált egy kétségbeesett nő, azt állítva, hogy a Nagydorog és Paks közötti úton kirabolta őt és

Állítása szerint a támadók erőszakkal a náluk lévő 320 ezer forint átadására kényszerítették őket, majd nagy sebességgel elhajtottak Paks irányába. A nyomozókban már a helyszíni szemle során több tisztázatlan kérdés merült fel, ezért külön hallgatták ki a házaspárt, akik hamar ellentmondásokba keveredtek. Végül beismerték, hogy a rablást csak kitalálták, a szóban forgó összeget pedig korábban elköltötték.

Az ügyben ezért büntetőeljárás indult velük szemben, hatóság félrevezetése miatt. Legutóbb alig egy hete indult rendőrségi nyomozás hasonló feljelentés miatt, Heves megyében, ám az egyenruhások akkor is hamar megállapították, hogy az állítólag kirabolt tatabányai vállalkozó csak kitalálta az ellene elkövetett támadást.
Forrás: HavariaPress