Arénába vonul az Adagio

A május 9. úgy tűnik misztikus dátum az Adagio együttes életében. Vagy csak babonás a három fiú, és ami egyszer bevált, azon nem változtatnak. 2007-ben ezen a napon adták első nagysikerű koncertjüket a Művészetek Palotájában. Eltelt egy év, megjelent egy

Az elmúlt egy év történéseibe, a koncert és a csapat kulisszatitkaiba avatott be Balczó Péter, Homonnay Zsolt és Nagy Sándor, vagyis hazánk egyik legsikeresebb crossover formációja, az Adagio.

Közel egy éve a Művészetek Palotájában, augusztusban a Margitszigeten koncerteztetek, most pedig a Budapest Sportaréna következik. Mennyiben lesz másabb ez a koncert, mint az eddigiek?

Nagy Sándor: Mindenféleképpen más koncert lesz. Az Arénában a műsor gerincét az Érintés című új lemez anyaga adja, de természetesen az előző két albumról is felcsendülnek majd dalok. Elképesztő világítással - mondhatni fényorgiával – és látványelemekkel lepjük meg a közönséget.

Homonnay Zsolt: Így van, ez a koncert az Érintés lemezen alapul. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert ezt az előadást már sportcsarnok adta körülmények közt Szombathelyen és Győrben már bemutattuk. Ezek tapasztalataiból és visszajelzéseiből tudunk javítani, építkezni, vagy változtatni az Arénára.



Balczó Péter: Nyugodtan mondhatjuk, hogy lemezbemutató koncert lesz, annak ellenére, hogy a két vidéki helyszínen már felléptünk egy hasonló műsorral, ám azok számára is tartogatunk meglepetéseket, akik már esetleg látták a koncertjeinket. Izgalmakkal teli időszak ez mindannyiunknak, hiszen az együttes történetének eddigi legfontosabb és legnagyobb szabású eseménye közeleg.

Kell erre külön próbálnotok vagy össze vagytok már annyira szokva, hogy nincs rá szükség?

N. S: A koncertsorozat próbái január elején kezdődtek. Azóta folyamatos mozgáspróbákat és ének korrepetíciókat tartunk, szükség van az állandó hangi és fizikális kondícióra.

H. Zs: Mindig kell próbálni, mert maga az anyag elég nagy. Két óra alatt sok dalt játszunk el és ez bizony maximális felkészültséget kíván. Nem ugyanaz lesz, mint a szombathelyi vagy a győri fellépés. A műsorba rakunk be plusz dalokat, és egy meglepetés dallal is készülünk, amit csak ott fogunk elénekelni és kifejezetten erre különleges alkalomra készült. Harminc tagú zenekar kísér majd minket, aminek van egy szimfonikus része és egy pop-rock (szaxofon, dob, basszusgitár) szekciója. Velük is külön-külön próbálunk. Nincs olyan, hogy ha valamit eljátszottunk háromszor, négyszer, akkor többször már nem is kell. A tökéletesre törekszünk. Ha valamelyikünk éppen fárad, vagy indiszponált, a másik kettő biztos, hogy a lelkesedésével felhúzza, inspirálja. Talán ezért is működünk harmadik éve súrlódások nélkül



A margitszigeti szabadtéri koncertnek - az időjárás ellenére is – különleges hangulatú volt. Vissza tudjátok majd ezt idézni az Arénában?

H. Zs: Nagyon remélem. Annyiban változott a szabadtéri koncerthez képest, hogy bejött pluszban a látványvilág. Sikerült egy olyan produkciót létrehozni, ami talán egészen egyedi az egész országban. A nagyzenekar ott ül fent a színpadon, emellett a LED falakon látványos, ám a figyelmet mégsem elvonó animációk váltakoznak, ez emeli a show jellegét. Hatalmas lámpaparkunk van, a színpad is úgy lett kialakítva, hogy legyen egy kis híd a nézők közé, amivel személyesebb kontaktust tudunk kialakítani. A már jól megszokott öltöny mellett direkt erre a produkcióra új jelmezeink is készültek, melyek őrzik a klasszikus eleganciát, de a mai divattal ötvözik őket. Reméljük, hogy ezek mind azt fogják segíteni, hogy a nyári koncertnél is nagyobb élményben legyen részük a nézőknek.

N. S: Természetesen egy szabadtéri koncertnek speciális hangulata van, de ha egy
előadás jó - a látvány és a hang is - akkor teljesen mindegy, hogy az zárt térben vagy szabadtéren van. Az estnek van rendezője, dramaturgja, jelmeztervezője, koreográfusa, tehát profi team áll a hátunk mögött, nekünk nem kell mással foglalkozni, ”csak„ az énekléssel.

B. P: Egyébként az Arénát különböző méretűvé lehet tenni, így akkora részt nyitnak meg belőle, amekkora indokolt lesz. Remélem, hogy minél többen eljönnek és meghallgatnak majd minket. Az Aréna a magyar zenei élet kiemelt koncert helye, és már ez olyan plusz motivációt fog jelenteni nekünk, és a stábnak is, hogy a hangulatra nem lehet gond.