Gyurcsány Kókáról: de bátor lett az elnök úr

Kóka János, az SZDSZ elnöke nem kívánja kommentálni, hogy keddi parlamenti beszéde alatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kivonult az ülésteremből - közölték az SZDSZ sajtóosztályán az MTI érdeklődésére.

Az RTL Klub kedd esti híradójában elhangzott, hogy a parlament szerkesztett felvételein nem látszik és csak nehezen hallható, de Gyurcsány Ferenc Kóka János beszédébe beleszólt, és azt mondta, hogy "de bátor lett az elnök úr."

A szerkesztett felvételeken az sem látszik, hogy ezután, de még a beszéd közben Gyurcsány Ferenc kivonult az ülésteremből.

Az Index internetes portál azt írta: a miniszterelnök "vöröslő fejjel kiviharzott az ülésteremből".
"Jellemző erre a programra is, ami annak idején a 100 lépés programra is jellemző volt, hogy messze elkerülte a problémák gyökerét és a problémák középpontját" - mondta Kóka János a kereskedelmi csatorna tudósítása szerint.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI érdeklődésére közölte: teljesen egyértelmű és világos, miért tette ezt a miniszterelnök.

"A jelenet önmagáért beszélt, Kóka János szavait a miniszterelnök reakciója minősítette" - mondta a kormányszóvivő.

Forrás: MTI