Leszavazták az ombudsmanjelölteket

Az Országgyűlés hétfőn ismét leszavazta a köztársasági elnök ombudmanjelöltjeit: sem a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Bogdányiné Mészáros Ágnes, sem az adatvédelmi biztosjelölt Tóth Gábor Attila nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.

Tóth Gábor Attilát 181 igen, 113 nem szavazattal nem választották meg, Bogdányiné Mészáros Ágnes megválasztását pedig 159 igen és 138 nem szavazat mellett utasították el a képviselők.

A Ház ezúttal harmadszor utasította el az államfő biztosjelöltjeit. Tavaly decemberben Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát, idén február 25-én Fülöp Sándort és Zombor Ferencet szavazták le a képviselők. Sólyom László köztársasági elnök egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.

Az MSZP a mostani szavazás előtt azt közölte, hogy mindkét jelöltet támogatja és a frakció kötelező is szavazást elrendelt. A Fidesz és a KDNP képviselői lelkiismeretére bízta a döntést, az SZDSZ és az MDF pedig Tóth Gábor Attilát támogatta, Bogdányiné Mészáros Ágnest azonban nem.
Forrás: MTI